„Ha Árminnak kellene beállnia, teljesen nyugodt lennék” – Arne Slot véleménye Pécsiről

2026.04.24. 11:16
null
Arne Slot (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool menedzsere, Arne Slot a Crystal Palace elleni szombati mérkőzés előtt megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját, melyen egyebek mellett a kapuskérdésről beszélt, így munkatársunk kérdésére válaszolva szóba került a klub magyar kapuvédője, Pécsi Ármin is.

Arne Slotot helyszínen tartózkodó munkatársunk Pécsi Ármin esetleges bevetéséről kérdezte. 

– Giorgi Mamardasvili hiányában nevezi-e a keretbe Pécsi Ármint? Jóllehet, kis esély van arra, hogy pályára lépjen, hogyan értékeli a magyar kapus fejlődését, amióta megérkezett a klubhoz?
– Az előző fordulóban is neveztem, mert kevés kapus állt rendelkezésre, és tekintve, hogy most is ez a helyzet, természetesen ott lesz a padon a Palace ellen. Ármin személyében egy roppant tehetséges kapust szerződtetünk, aki Magyarországon már a legmagasabb szinten játszott, nálunk egyelőre az U21-es csapatnál gyűjtögeti a játékperceit. Az is segíti a fejlődését, hogy a Liverpool csatáraival edzhet együtt, de még fiatal, és hosszú út áll előtte.

– Hogy látja, Pécsi megüti már azt a szintet, hogy egy Premier League-mérkőzésen játsszon?
– Ha úgy nézem, hogy Alisson szintjén van-e, akkor a válaszom: nem, még nem érett meg a Premier League szintjére, ám ez egyáltalán nem kritika őt illetően. Sajnos a helyzet illene az idényünkhöz, de ha Alisson nem játszhatna, majd történne valami Freddie Woodmannel, és Árminnak kellene beállnia, teljesen nyugodt lennék. Labdabiztos, jók az ösztönei, kiválóan olvassa a meccset, tudja, hova érkeznek a lövések, és ezt nagyon szeretem. Szóval, gond nélkül beállítanám.

További újságírói kérdésre válaszolva Slot aztán a következő idényre történő felkészülésről beszélt a BBC összefoglalója szerint: „Ahogy már annyiszor mondtam, főként rövid és közép-hosszú távra figyelek, de az időm nagy részét inkább a rövid távú célok kötik le, ez pedig most a holnapi, Crystal Palace elleni meccset jelenti. Természetesen zajlanak egyeztetések a következő idényről is, ám a teljes fókusznak még mindig erre az idényre kellene irányulnia, mert a különbségek nagyon kicsik. Egy-két eredmény is hatalmas különbséget jelenthet, mindkét irányba eldőlhetnek még a dolgok. Most csak a Palace elleni mérkőzésre koncentrálok, ebben az idényben háromszor játszottunk velük, és egyszer sem tudtuk legyőzni őket.”

A holland szakember a folytatásban megerősítette, hogy Joe Gomez visszatérhet a keretbe, Endó Vataru pedig egyre jobb állapotba kerül, és reményei szerint még az idény befejezése előtt újra pályára léphet.

A Crystal Palace-ról Slot elmondta: jó csapatuk van a londoniaknak, s külön méltatta a csapat menedzserét, Oliver Glasnert, aki szavai szerint nagyon fegyelmezett együttest épített, amely ellen nehéz helyzeteket is kialakítani.

A Liverpool–Crystal Palace mérkőzés szombaton 16 órától kezdődik az Anfieldben.  

ANGOL PREMIER LEAGUE
34. FORDULÓ 
Szombat, 16.00: Liverpool–Crystal Palace (Tv: Match4) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGk 
1. Arsenal33217563–26+37 70 
2. Manchester City32207565–29+36 67 
3. Manchester United331610758–45+13 58 
4. Aston Villa33177947–41+6 58 
5. Liverpool331671054–43+11 55 
6. Brighton & Hove Albion3413111048–39+9 50 
7. Chelsea341391253–45+8 48 
8. Brentford331391148–44+4 48 
9. Bournemouth331115750–5048 
10. Everton331381240–39+1 47 
11. Sunderland3312101136–40–4 46 
12. Fulham331361443–46–3 45 
13. Crystal Palace3211101135–36–1 43 
14. Newcastle331261546–49–3 42 
15. Leeds United339121242–49–7 39 
16. Nottingham Forest33991536–45–9 36 
17. West Ham33891640–57–17 33 
18. Tottenham337101642–53–11 31 
19. Burnley33482134–67–33 20 
20. Wolverhampton33382224–61–37 17 

 

 

Legfrissebb hírek

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
7 órája

Magyarok a Liverpoolban, világelső technológia az otthonokban

Egyéb egyéni
13 órája

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19

Andoni Iraola: Kiváltság és felelősség a Liverpoolnál dolgozni

Angol labdarúgás
2026.06.06. 08:39

Még mindig téma Szoboszlai Dominik mémmé váló ruhás képe, jogi lépéseket tesz az ügynöksége

Minden más foci
2026.06.05. 09:03

Kinevezte Arne Slot utódját a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.04. 20:48

„Utcahosszal mindenki előtt” – így látták Szoboszlai idényét a drukkerek

Angol labdarúgás
2026.06.04. 15:43
Ezek is érdekelhetik