Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

T. Z.T. Z.
2026.01.29. 14:34
null
Szoboszlai Dominik a Qarabag ellen is a mezőny egyik legjobbja volt (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Liverpool szerda este 6–0-ra legázolta a Qarabagot a labdarúgó Bajnokok Ligájában, és ezzel harmadik helyen fejezte be az alapszakasz küzdelmeit. A mérkőzést követően Arne Slot, a „vörösök” menedzsere elégedetten értékelt, és már előretekintett a szombati, Newcastle elleni bajnoki rangadóra is. A nemzetközi sajtó ismét kiemelte Szoboszlai Dominikot, aki gólpasszal és fáradhatatlan játékkal vette ki a részét a kiütéses sikerből.

„Ez az, amit szeretnél elérni, amikor elkezded a Bajnokok Ligája-alapszakaszt: a legjobb nyolc között végezni – kezdte mérkőzés utáni sajtótájékoztatóján Arne Slot, a Liverpool menedzsere a klub honlapja szerint. – Örülünk, hogy egyből a legjobb tizenhat közé kerültünk, az egymás követő második évben is. Az előző idényben nagyon szomjaztunk arra, hogy többet érjünk el, és ebben az idényben is biztosan szomjasak leszünk.”

A holland szakember külön is kiemelte, hogy rögzített játékhelyzetek után ebben az évadban nagyon eredményes az együttese, majd tisztelettel beszélt az ellenfélről, egyben előretekintett csapata hétvégi, Newcastle elleni összecsapására is: „Minden tiszteletünk a mai (szerdai – a szerk.) ellenfélnek, de arra számítok, hogy a Newcastle azért erősebb lesz, mint a Qarabag, bár ebben az idényben már ők is megmutatták, hogy remek csapatuk van. Ezúttal nem volt hat, hét vagy nyolc perc, amikor jobb volt nálunk a másik gárda, mert általában ez a maximum a meccseinken. És ha a másik csapat jobb, akkor mindig kapunk gólt is, ma azonban gondoskodni tudtunk arról, hogy ne legyen egyetlen olyan perc sem, amikor jobb nálunk az ellenfél.”

Slot továbbá reményét fejezte ki, hogy a Newcastle elleni bajnokin már az édesapját gyászoló Ibrahima Konaté is visszatérhet a keretbe, Joe Gomez és Curtis Jones játékáról viszont nem tudott egyelőre konkrétummal szolgálni: „Curtis beteg volt, szóval meg kell várnunk, hogyan alakul majd az állapota” – fogalmazott, hozzátéve, hogy Jeremie Frimpong izomsérülést szenvedett a Qarabag elleni mérkőzés elején, és egyelőre nem tudni, hogy mennyit kell majd kihagynia. 

A meccsen gólpasszt is jegyző Szoboszlai Dominikről újfent áradozott az angol sajtó a mérkőzés után, kivétel nélkül mindenhol stabilan a mezőny egyik legjobbjának számított. A Sofascore eredménykövető portálnál 8.5-es értékelést kapott a magyar válogatott csapatkapitánya, és a Liverpool Echónál is 8-as osztályzatot érdemelt ki, akárcsak a This Is Anfieldnél vagy a mértékadó BBC-nél. A legmagasabb osztályzatot pedig a Sports Illustratedtől kapta, amely 8.7-re értékelte a szerdai produkcióját, s hízelgően megjegyezték róla, hogy „határtalan energiájával és folyamatos megindulásaival” rendszerint összezavarta az azeri csapat középpályáját.

A Qarabag elleni győzelmével a Liverpool hat győzelemmel és két vereséggel a harmadik helyen fejezte be a Bajnokok Ligája alapszakaszát, így nem kell részt vennie a rájátszásban, azaz már biztosan ott van a nyolcaddöntőben. A Premier League címvédője a legjobb tizenhat között a Juventus, az Atlético Madrid, az FC Bruges és a Galatasaray közül kap majd ellenfelet, és mivel kiemelt lesz, a visszavágót biztosan hazai pályán játszhatja.

BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 8. FORDULÓ
Liverpool FC (angol)–Qarabag (azeri) 6–0 (2–0)
Liverpool, Anfield, 60 043 néző. Vezette: Kruzliak (szlovák)
Liverpool: Alisson – J. Frimpong (Endo, 4.), Gravenberch, Van Dijk, Robertson – Szoboszlai (Nallo, 75.), A. Mac Allister – Szalah, Wirtz (Ngumoha, 67.), Gakpo (Chiesa, 75.) – Ekitiké (Nyoni, 67.). Menedzser: Arne Slot
Qarabag: Kochalski – M. Silva, Mustafazade, Medina, Cafarguliyev (T. Bayramov, 68.) – Bicalho, Jankovics – Leandro Andrade (D. Bolt, 68.), J. Montiel (Qurbanly, 85.), Zoubir (Addai, 81.) – C. Durán (Akhundzade, 68.). Vezetőedző: Gurban Gurbanov
Gólszerző: A. Mac Allister (15., 61.), Wirtz (21.), Szalah (50.), Ekitiké (57.), Chiesa (90.)

    
AZ ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYEMGyDVL–KGkP
  1. Arsenal88––23–4+1924
  2. Bayern München87–122–8+1421
  3. Liverpool86–220–8+1218
  4. Tottenham852117–7+1017
  5. Barcelona851222–14+816
  6. Chelsea851217–10+716
  7. Sporting851217–11+616
  8. Manchester City851215–9+616
  9. Real Madrid85–321–12+915
10. Internazionale85–315–7+815
11. Paris SG842221–11+1014
12. Newcastle United842217–7+1014
13. Juventus834114–10+413
14. Atlético Madrid841317–15+213
15. Atalanta841310–10013
16. Bayer Leverkusen833213–14–112
17. Borussia Dortmund832319–17+211
18. Olympiakosz Pireusz832310–14–411
19. FC Bruges831415–17–210
20. Galatasaray83149–11–210
21. Monaco82428–14–610
22. Qarabag831413–21–810
23. Bodö/Glimt823314–15–19
24. Benfica83–510–12–29
25. Marseille83–511–14–39
26. Pafosz82338–11–39
27. Royale Union Saint-Gilloise83–58–17–99
28. PSV Eindhoven822416–1608
29. Athletic Bilbao82249–14–58
30. Napoli82249–15–68
31. Köbenhavn822412–21–98
32. Ajax82–68–21–136
33. Eintracht Frankfurt811610–21–114
34. Slavia Praha8–355–19–143
35. Villarreal8–175–18–131
36. Kajrat Almati8–177–22–151

 

 

Legfrissebb hírek

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
29 perce

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
1 órája

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
1 órája

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
1 órája

Comói vérengzés Lensban, BL-történelmi győzelmet arattak az olaszok

Bajnokok Ligája
1 órája

Kilenc gólt lőtt a Como; győzött Prágában az Arsenal – szerdai BL-eredmények

Bajnokok Ligája
1 órája

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
3 órája

Győztes gól a 92. percben: Valverde bombájával a Real Madrid nagy csatát nyert meg Athénban

Bajnokok Ligája
3 órája