Korábbi gólkirállyal erősített az NB III-as sereghajtó

F. B.F. B.
2026.02.10. 12:08
null
Simon Attila (szemben) az FC Hatvant erősíti tavasszal (Fotó: heol.hu)
Az ismerkedés után megköttetett az egyezség, február 6-tól hivatalosan is az FC Hatvan NB III-as labdarúgócsapatának játékosa az NB I 2013–2014-es idényének gólkirálya, Simon Attila – számolt be róla a heol.hu.

A magyar első osztályban 207 bajnoki mérkőzésig jutó Simon Attila az MLSZ adatbankja szerint 652 találkozón 309 gólt szerzett, és most ezek számát az NB III Északkeleti csoportjában 7 ponttal utolsó, 16. helyen álló Zagyva-partiaknál gyarapíthatja, ahol a Nagyölved elleni edzőmeccsen január 24-én mutatkozott be.

Az 1983. február 4-én született, 43 éves támadó az őszi szezonban az NB III Délnyugati csoportjában szereplő Pénzügyőr SE-ben futballozott. Az immár vezetőedzőként Apró Attila által irányított FC Hatvan a 20. csapatát jelenti a labdarúgónak, aki a 2022–2023-as idényben a csoportrivális Eger SE színeiben 25 NB III-as összecsapáson 15 alkalommal volt eredményes.

Az FC Hatvan új szerzeményének mutatói a heol.hu gyűjtése alapján:

2003–2005: BKV Előre 51/9 (meccs/gól)                                                                            
2005–2006: Soroksár 26/11
2006–2008: Diósgyőri VTK 57/22
2008–2010: Újpest FC 31/5
2010–2011: Kecskeméti TE 21/4
2010: ZTE 11/4
2011: ZTE 10/1
2012: Siófok 13/7
2012–2014: Paksi FC 44/25
2013: Pécsi MFC 13/3
2014–2015: Wolfsberger AC (osztrák) 8/0
2015–2016: Gyirmót FC Győr 33/12
2017–2018: Dorogi FC 47/12
2018–2020: Szolnoki MÁV 47/29
2020–2021: Taksony SE 21/13
2021–2022: Dunaharaszti MTK 30/27
2022–2023: Eger SE 25/15
2023–2024: Dunavarsány 27/9
2024–2025: Mezőörs KSE 16/5
2025 ősz: Pénzügyőr SE 14/3
2026 tavasz: FC Hatvan

 

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NB III: legyőzte a Honvéd II az Újpest II-t, kiütötte a Vasas II a Csepelt

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 19:34

A Haladás, a Gyula és a Pécs is megőrizte veretlenségét az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 20:56

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07