Elrajtoltak az első magyarok az olimpián, Klaebo megszerezte első aranyát

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
2026.02.08. 13:39
Johannes Hösflot Klaebónak ünnepelni is volt ideje (Fotó: Getty Images)
A nagy esélyes Johannes Hösflot Klaebo nyerte a sífutók 10+10 kilométeres síatlon versenyszámát a milánói-cortinai téli olimpián. A norvég versenyző a francia Mathis Deslogest és az ugyancsak norvég Martin Nyengetet előzte meg

A rajtot követően rögtön a norvégok álltak az élre, s diktálták a tempót a klasszikus résztávon. A 74 induló közül csak négyet nem tudtak lerázni, ám a léccserét követően éppen a norvégok kezdtek elhullani: előbb Mattis Stenshagen zsibbadt meg, majd Harald Östberg Amundsen esett el, miután összeakadt Szavelij Koroszteljovval. Klaebo és Nyenget mellett még két francia, Hugo Lapalus és Mathis Desloges, valamint Koroszteljov maradt együtt az első ötösben, Desloges aztán az egyik fordítónál eltévesztette a pályát és az élen állva átvágott egy kanyart, amiért sárga lapot kapott.

De folytathatta, így az utolsó körig öten maradtak együtt. Klaebo aztán az utolsó emelkedőn faképnél hagyta a többieket és a célegyenesben már kényelmesen ünnepelhetett, a második helyért azonban Desloges és Nyenget hajrázott nagyot, a francia nyert. A riválisok óvtak, de azt végül elutasították.

A mezőnyben két magyar versenyző is indult, s Kónya Ádám 8 perces hátránnyal a 63. helyen fejezte be a versenyt. Büki Ádám többnyire a mezőny végén haladt, és a táv háromnegyedénél körhátrányba került, így nem fejezhette be a versenyt, de a 68. helyre rangsorolták a kiszólítások alapján. 

A verseny után Kónya Ádám az M4 Sport kamerája előtt elmondta, az előzetesen jelzettel ellentétben a jövő keddi (február 10.) sprintben nem áll rajthoz.

TÉLI OLIMPIA, MILÁNÓ-CORTINA 2026
SÍFUTÁS
Férfi 10+10 km-es síatlon
1. Johannes Hösflot Klaebo (Norvégia) 46:11.0 perc
2. Mathis Desloges (Franciaország) +2.0 mp hátrány
3. Martin Nyenget (Norvégia) +2.1
4. Szavelij Koroszteljov (egyéni induló) +3.6
5. Hugo Lapalus (Franciaország) +4.3
6. Harald Östberg Amundsen (Norvégia) +30.4
...
63. Kónya Ádám (MAGYARORSZÁG) +8:01.8 perc
...
68. Büki Ádám (MAGYARORSZÁG) körhátrány

 

Legfrissebb hírek

Francia Alpok 2030: a síalpinizmus marad a programban

Téli olimpia 2026
2026.06.25. 23:03

„Már az olimpiára kijutás is megérdemli az anyagi elismerést” – Fürjes Balázs az NS-nek

Egyéb egyéni
2026.06.25. 19:26

Történelmi döntés a NOB-nál: minden olimpikon több mint 3 millió forintot kap az olimpiai részvételért

Egyéb egyéni
2026.06.24. 17:59

A NOB 2029-ben döntene a 2036-os játékok helyszínéről

Egyéb egyéni
2026.06.22. 18:03

Köln megerősítette olimpiarendezési tervét

Egyéb egyéni
2026.06.20. 17:09

Fábián László: Az Olimpia Napján a napi mozgásé a főszerep

Egyéb egyéni
2026.06.20. 14:49

Preisinger Sándor: Nem szabad elfelejteni az atlantai csapatunkat

Magyar válogatott
2026.06.14. 17:21

„Minden idők legjobb EOC-közgyűlését rendezték Budapesten” – Szpirosz Kapralosz elnök az NS-nek

Egyéb egyéni
2026.06.14. 13:03
Ezek is érdekelhetik