A lesiklás aranyával vigasztalódtak az amerikaiak Vonn sérülése után

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
2026.02.08. 13:46
A világbajnokság után az olimpiát is megnyerte Breezy Johnson (Fotó: Getty Images)
A milánói-cortinai olimpia második napjának első versenyszáma az alpesi sízők női lesiklása volt. A győzelmet az amerikai Breezy Johnson szerezte meg a német Emma Aicher és az olasz Sofia Goggia előtt. A legnagyobb sztár, az amerikai Lindsey Vonn megsérült.

Az első ötösből az osztrák Ariane Rädler érte el a legjobb időt, de hatodikként következett az első amerikai, a világbajnoki címvédő Breezy Johnson, akinek – természetesen amellett, hogy minél gyorsabban teljesítse a pályát – az is feladata, hogy amolyan „felderítőként” beszámoljon a pályáról és tanácsokkal lássa el csapattársait. Ez annyira jól sikerült neki, hogy több, mint egy másodpercet vert az addigi éllovasra, azt persze akkor még senki sem sejtette, hogy ezzel meg is nyeri a versenyt.

Legjobban a néggyel utána következő Emma Aicher futamánál kellett izgulnia, aki végül mindössze négy századmásodperccel maradt el tőle, a többiek másodperc körüli hátránnyal érkeztek. 

A talán legjobban várt versenyző, Johnson honfitársa, Lindsey Vonn 13-as rajtszámmal indult és ez nem hozott neki szerencsét: elesett, megsérült és csak mentőhelikopterrel tudták elvinni a pályáról.

A verseny 20 perces kényszerszünet után folytatódott. A szám 2018-as olimpiai bajnoka és négy évvel későbbi ezüstérmese, és az olimpiai láng egyik meggyújtója, az olasz Sofia Goggia Vonnhoz hasonlóan komolyabb sérülés után tért vissza, neki azonban jól sült el a dolog, mert végül meg tudta szerezni a bronzérmet, míg a negyedik az amerikai Jacqueline Wiles és az osztrák Cornelia Hütter lett.

TÉLI OLIMPIA, MILÁNÓ-CORTINA 2026
ALPESI SÍ
Női lesiklás
1. Breezy Johnson (Egyesült Államok) 1:36.10 perc
2. Emma Aicher (Németország) +0.04 mp hátrány
3. Sofia Goggia (Olaszország) +0.59
4. Jacqueline Wiles (Egyesült Államok)
és Cornelia Hütter (Ausztria) +0.86
6. Laura Pirovano (Olaszország) +0.94

 

Legfrissebb hírek

Népsport: augusztusi aranyeső Berlinben

Népsport
2026.08.04. 13:05

Népsport: Egyenruhában a taxisofőrök is

Népsport
2026.08.01. 12:27

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Olimpia 2036: India megerősítette pályázatát

Egyéb egyéni
2026.07.09. 10:35