Hivatalos: a Tisza megszüntetné a taót

SZ. GY.SZ. GY.
2026.02.07. 18:12
null
Fotó: Tisza Párt
Alig szerepel a sport az ellenzéki párt szombaton közzétett programjában, ám az a kevés is aggasztó a területre nézve.

A párt szombaton közzétett, 240 oldalas programjának alig több mint 1 százaléka szól a sportról: az úgynevezett „Hajós Alfréd Program” (sic!) zavarba ejtően nívótlan és semmitmondó lett, mintha maga az ellenzéki párt sietne bizonyítani az ellene gyakorta felhozott vádakat.

Hosszas előkészítés és médiafelvezetés után szombaton a Tisza Párt hét szakértője mutatta be és részletezte egy órán át az ellenzéki erő választási programját, mint a pártelnök, Magyar Péter fogalmazott, „a teljesség igénye nélkül”. A sport szempontjából így is üzenetértéke volt, hogy a megszólalók között nem volt ott a Tisza sportszakértője, a 2022-ben bizalmatlansági szavazással elmozdított korábbi MOB-elnök, Kulcsár Krisztián és jószerével nem is esett szó a sportról a szombati előadások során.

Az ezt követően közzétett 240 oldalas összefoglalóban „Hajós Alfréd Program” cím alatt szerepel alig három oldal a sportról, azon belül is szinte minden duplán olvasható, vagyis a legfőbb üzenet, hogy hatalomra kerülve a baloldal ismét marginális területként, a jelenlegi narratívával és gyakorlattal szemben semmiképpen sem stratégiai ágazatként tekintene a sportra. A szép szólamokon túl az anyag semmilyen konkrétumot nem tartalmaz azon kívül, hogy tényként említi, hogy a társasági adó-kedvezmény (tao) rendszerének megszüntetését tervezi az ellenzék. „A jelenleg társasági adón (tao) keresztül érkező finanszírozási összegeket nem csökkentjük, azokat teljes egészében a sportra fordítjuk” – szerepel a szövegben, majd így ismétlődik a kijelentés: „A jelenleg társasági adón (tao) keresztül érkező finanszírozási összegeket nem csökkentjük, azokat teljes egészében a sportra fordítjuk, de költségvetési tényezővé tesszük, és biztosítjuk a hatékony felhasználást.” Vagyis a sorok között kiolvasható: nem marad fenn a jelenlegi rendszer. Tudni kell, hogy ez az adókedvezmény tette lehetővé az elmúlt bő évtizedben az amatőr és utánpótlássport működtetését, a létesítményfejlesztését, a létesítmények fenntartását, több százmilliárd forint értékben. A rendszer megszüntetése (még ha a támogatás mértékének megtartását ígérik is) beláthatatlan következményekkel járhat sok százezer gyermek sportolását tekintve.

A leírtak ellentmondásban vannak a Kulcsár Krisztián által korábban a taorendszer megmaradásáról tett nyilatkozatával, de a Tisza egyik gazdasági szakértője, Kármán András kijelentésével is, miszerint „Túl sok jut a sportra”.

A sportprogramban nem szerepel egy betű sem az olimpiai mozgalomról, maga az olimpia szó sem, de egyetlen sportágat sem említ külön a háromoldalas összefoglaló, amely zavarba ejtő módon az igencsak elavultnak számító „tömegsport-élsport” terminológiát használja a régóta megszokott „közösségi sport-versenysport” szóhasználat helyett.

A megfoghatatlan, politikai lózungok mellett találtunk egy ilyen mondatot is a manifesztum sportra vonatkozó bekezdései között: „Az iskolai sport újra a nevelés és a megelőzés része lesz, a települések pedig önállóan fejleszthetik helyi sportéletüket.” Ezt a megfogalmazást (azon túl, hogy nem említi, hogy a mindennapos testnevelést a ma regnáló polgári erők tették kötelezővé az iskolákban 2010 után) nehéz nem úgy érteni, hogy a Tisza-kormány lepasszolná a sport támogatásának feladatát a helyi önkormányzatoknak.

Ugyancsak szombaton, de még a baloldali pártprogram közzététele előtt a Digitális Polgári Körök szombathelyi háborúellenes gyűlésén is szóba került a sport: Orbán Viktor miniszterelnök kérdésekre válaszolva méltatta a sikeres nehézatléták sorát nevelő Szombathelyi Dobó SE-t, a helyi labdarúgó-dinasztiák, a Király vagy a Halmosi család érdemeit, beszélt a harmadosztályba csúszott nagymúltú Haladás kilátásairól, hangsúlyozva, hogy a sporttámogatás ügye elsősorban a sportoló gyerekek százairól és ezreiről szól Vas megyében is. Az ő sportolásuk kerülne veszélybe a Tisza hatalomra jutásával, ami az új generációk nevelése szempontjából súlyos kérdés, hiszen a szülők ma a sportegyesületekről kapják a legnagyobb segítséget bizonyos hagyományos értékek átadásában a gyermeknevelés során. A kormányfő nem először fogalmazott úgy, hogy „ha kormányváltás lesz, a magyar sportnak befellegzett”.

 

Legfrissebb hírek

Sportpolitika: szigorúan ellenőrzött összegek

Egyéb egyéni
15 órája

Kálnoki-Kiss Attila: A magyar sport a következő évben is biztos alapokon működhet

Minden más foci
2026.11.03. 14:04

A jövő évi központi költségvetésben azonos szinten marad az MLSZ és a Hungaroring támogatása

Magyar válogatott
2026.10.31. 15:44

A Puskás Akadémiánál állítják: Megtévesztő a kormány taotérképe!

Labdarúgó NB I
2026.10.29. 09:52

A foci támogatása arányos, a Felcsúté viszont egyáltalán nem

Egyéb egyéni
2026.10.29. 06:31

Sporttámogatás: a Miniszterelnökség által elérhetővé vált a taotérkép

Egyéb egyéni
2026.10.28. 10:50

Kálnoki-Kiss Attila reagált a lemondásáról szóló sajtóhírekre

Egyéb egyéni
2026.10.24. 08:13

Megmarad a sport támogatása, de az eddigi taorendszer megszűnik – jelentette be Magyar Péter

Egyéb egyéni
2026.10.19. 16:25