Ferencváros: Pesics idén biztosan távozik, az NB I-ből is van kérője – NS-infó

2026.02.11. 17:17
null
Alekszandar Pesics (Fotó: Török Attila, archív)
A Nemzeti Sport úgy értesült, hogy NB I-es csapat is érdeklődik a Ferencváros szerb csatára, Alekszandar Pesics iránt, aki legkésőbb a nyáron biztosan távozik az FTC-től.

A 33 éves Alekszandar Pesics 2023-ban szerződött a Ferencvároshoz azt követően, hogy megfordult többek között az olasz Atalantánál és a francia Toulouse-nál is. A zöld-fehérekkel az előző két idényében bajnok lett, és tagja volt az előbb a Konferencialigában, majd az Európa-ligában a kieséses szakaszba jutó csapatnak. Ebben az idényben azonban kevesebb lehetőséget kapott Robbie Keane vezetőedzőtől, december óta nem szerepelt az Európa-liga-, illetve a bajnoki meccsekre nevezettek között, az El-ben a kieséses szakasz előtt kikerült a csapat keretéből, és a szerdai, Csákvár elleni Magyar Kupa-meccsen sem szerepel a Fradi keretében.

Sajtóhírek szerint korábban a török másodosztályból érdeklődtek a Ferencvárosnál a csatár iránt, de nem született megállapodás, szurkolói oldalak pedig a szlovák élvonalban szereplő DAC-cal hozták hírbe a múlt héten. A Nemzeti Sport úgy értesült, a napokban egy NB I-es csapat is bejelentkezett a csatárért, de egyelőre kérdéses, születhet-et megállapodás a szóban forgó magyar klubbal.

Pesics ügynöke, Uros Golubovics a Nemzeti Sport megkeresésére a játékos jövője kapcsán elmondta, Pesics jól érezte magát a Ferencvárosnál, de a klub nem kínált neki új szerződést, a jelenlegi pedig a nyáron lejár, így folyamatban vannak a tárgyalások azokkal a klubokkal, amelyek szívesen látnák a soraikban a támadót. Az ügynök nem cáfolta, de nem is erősítette meg, hogy Magyarországról is van érdeklődő, annyit viszont elmondott, hogy nemrég érkezett egy ajánlat, ami azonban nem volt megfelelő mindkét félnek, arra nem tért ki, ez az ajánlat melyik országból jött.

Megkerestük az ügyben a Ferencvárost, de sajtóhíreket nem kommentál a klub.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Elton Acolatse (holland-ghánai, Diósgyőri VTK), Marius Corbu (magyar-román, APOEL – Ciprus), Mariano Gómez (argentin, FC Zürich – Svájc), Naby Keita (guineai, Werder Bremen – Németország, kölcsön után végleg), Franko Kovacevic (horvát, NK Celje – Szlovénia), Osváth Attila (Paksi FC)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatértek: Kaján Norbert (FK Csíkszereda – Románia), Shadirac Chyreme Say (ghánai, AC Oulu – Finnország), Varga Ádám (Debreceni VSC) 
Kölcsönből visszatérhet: Isaac Pappoe (ghánai, Dundee United  – Skócia)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Dhonata* (Dhonata Tavares de Oliveira, brazil, Botafogo-PB – Brazília), Tóth Alex (AFC Bournemouth – Anglia), Varga Barnabás (AEK Athén – Görögország)
Kölcsönbe távozók: Daniel Arzani (ausztrál, Melbourne City – Ausztrália), Varga Zétény (soroksári kooperációs kölcsön után Diósgyőri VTK)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Ismaël Aaneba (francia-marokkói), Fortune Bassey (nigériai), Alekszandar Pesics (szerb)

ÁTIGAZOLÁS EGY ERŐSEBB CSAPATBA? 

Bankváltás gyorsabban, mint a téli transzfer – ráadásul most különösen megéri! 

IRÁNY AZ ERSTE ÉS AZ ÖSSZESEN AKÁR 120 000 FT: 

– 40 000 Ft új ügyfélként bankszámlanyitáskor, 

– 40 000 Ft, ha pénz is érkezik a számlára, (kivéve: ATM vagy pénztári befizetés, és saját számlák közötti átvezetés)

– 40 000 Ft arany befektetési alapba, új értékpapírszámla nyitás és legalább 10 ezer forintot havi megtakarítás esetén az Erste Future befektetési program keretében 
 

Sőt, most az értékpapír‑számlavezetés díja is ingyenes lehet! 
 

A tájékoztatás nem teljes körű; a részletek ide kattintva: Bankváltási útmutató – Erstés leszek. (x)

 

 

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: jót tesz a magyar futballnak az ETO FC bajnoki címe?

Labdarúgó NB I
1 órája

Corbu Máriusz: Mentálisan vett ki sokat belőlem az idény, jólesik most kicsit pihenni

Labdarúgó NB I
5 órája

Ajkáról érkezik kapus Kecskemétre a távozó Varga Bence helyére

Labdarúgó NB II
9 órája

Robbie Keane: Megerősödnek csapatok, változnak az erőviszonyok, ezt sajnos nekünk is el kell fogadnunk

Labdarúgó NB I
10 órája

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:03

ZTE: két érkező hamarosan aláírhat; Akpe újabb kérője; többen távoznak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:10

NB I: 12 év után nyert újra magyar edző, 20 év után ismét újpesti a gólkirály

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:15

Szalai Gábor: A Fradinak mindig bajnoknak kell lennie

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:55
Ezek is érdekelhetik