Közel 25 év után távozik posztjáról a Tottenham ügyvezető elnöke

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.09.04. 19:56
null
Daniel Levy (Fotó: Getty Images)
Közel 25 év után távozik posztjáról az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Tottenham Hotspur ügyvezető elnöke, Daniel Levy.

A Tottenham csütörtökön bejelentette, hogy távozik a klub ügyvezető elnöki posztjáról Daniel Levy, aki 2001 márciusa óta töltötte be ezt a tisztséget a Spursnél.

„Nagyon büszke vagyok arra a munkára, amit a vezetőséggel és a többi alkalmazottal együtt elvégeztünk. A klubot globálisan meghatározó szereplővé emeltük, amely a legmagasabb szinten szerepel – sőt, közösséget építettünk, s az a szerencse ért, hogy a sportág legjobbjaival dolgozhattam együtt. Szeretnék köszönetet mondani azoknak a szurkolóknak, akik támogattak az évek során. Nem mindig volt könnyű az út, de nagyot léptünk előre. Továbbra is szenvedélyesen támogatom majd a klubot” – mondta a klub honlapjának a 63 éves üzletember.

Levy irányítása alatt a londoni csapat két trófeát hódított el, 2008-ban a Ligakupát nyerte meg – ebben a sorozatban azóta még háromszor szerepelt fináléban –, idén pedig az Európa-ligát, de játszott Bajnokok Ligája-döntőt is a 2018–2019-es idényben, s nemrég az európai Szuperkupában is érdekelt volt (2–2 után tizenegyesekkel kapott ki az együttes a PSG-től).

Mint a BBC a cikkében kiemeli, az előző évad során a szurkolók számos alkalommal követelték a távozását, molinókat is kifüggesztettek, melyeken olyan mondatok álltak, mint hogy „Minket a győzelem éltet, Levyt a kapzsiság” vagy „24 év, 16 menedzser, egy trófea – ideje változtatni”. Emellett rendszeresen skandálták a drukkerek, hogy „Levy, takarodj!”.

A Spursnél több változás is történt az elmúlt hónapokban, Vinai Venkatesham lett a klub vezérigazgatója, Thomas Frank a férficsapat menedzsereként dolgozik nyár óta, a női együttes élére Martin Ho került, most pedig Peter Charrington kapta meg az elnöki tisztséget (Levyvel ellentétben ügyvezetői szerepkört nem tölt be).

Mint a klub közölte, a tulajdonosi és részvényesi összetételben nem történt változás.

 

Legfrissebb hírek

Pécsi Ármin is utazhat Manchesterbe a Liverpoollal

Angol labdarúgás
2 órája

Nehéz mérkőzésen aratott győzelemmel a BL-kvalifikáció kapujában a Manchester United

Angol labdarúgás
12 órája

Xabi Alonso is a Chelsea kiszemeltjei között – sajtóhír

Angol labdarúgás
15 órája

Xavi Simons megerősítette, nem lehet ott a vb-n

Angol labdarúgás
Tegnap, 7:33

Még nem búcsúznak Mohamed Szalahtól Liverpoolban

Angol labdarúgás
Tegnap, 7:09

Az egyiptomi válogatottnál úgy számolnak, Szalah számára véget ért az idény

Angol labdarúgás
2026.04.26. 11:45

Arne Slot: Lesz még olyan meccsünk, amely után nem a bíróról kell beszélni?

Angol labdarúgás
2026.04.26. 09:25

Eze korai góljával verte meg a Newcastle-t, és visszaállt az élre az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.04.25. 20:24
Ezek is érdekelhetik