A Crystal Palace lesz a Liverpool ellenfele a Ligakupa nyolcaddöntőjében

I. SZ., MTII. SZ., MTI
2025.09.25. 08:39
null
Szoboszlai Dominikéknak ebben az idényben egyszer már meggyűlt a bajuk a Crystal Palace-szal (Fotó: AFP)
A Crystal Palace lesz a Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost foglalkoztató Liverpool FC ellenfele az angol labdarúgó Ligakupa nyolcaddöntőjében.

A szerda késő este elkészített sorsolás szerint az összecsapást a bajnok Liverpool FC otthonában rendezik.

A Liverpool ebben az idényben eddig csak egyetlen mérkőzésen nem nyert, az idény nyitányán éppen az FA-kupa-győztes Crystal Palace-szal szemben maradt alul tizenegyesekkel az angol Szuperkupáért kiírt összecsapáson a londoni Wembley Stadionban.

A hét végi bajnoki fordulóban is egymás ellen játszanak, ezúttal a Palace londoni otthonában.

A Newcastle United–Tottenham Hotspur találkozó lesz a forduló másik slágermeccse, míg a Ligakupa története során először a nyolcaddöntőbe jutó három walesi csapatból kettő, a Wrexham és a Cardiff City egymás ellen folytatja – így biztosan lesz walesi és alacsonyabb osztályú klub is a nyolc között.

ANGOL LIGAKUPA, A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
A nyolcaddöntő párharcait az október 27-én kezdődő héten játsszák, egy mérkőzésen dől el a továbbjutás.
Arsenal–Brighton & Hove Albion
Liverpool FC–Crystal Palace
Newcastle United–Tottenham Hotspur
Wolverhampton Wanderers–Chelsea
Wycombe Wanderers (III.)–Fulham
Wrexham (II.)–Cardiff City (III.)
Swansea City (II.)–Manchester City
Grimsby Town (IV.)–Brentford

Angol labdarúgás
2025.09.24. 22:51

A Manchester City, a Newcastle, a Tottenham és az Arsenal is továbbjutott a Ligakupában

Mind a négy élcsapat alacsonyabb osztályú riválist ejtett ki.

 

Legfrissebb hírek

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.24. 23:33

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
2026.09.23. 12:50

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
2026.09.22. 21:33

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24

Kerkez Milos: Talán nem épp a legjobb fogadtatást kaptam a Bournemouth-szurkolóktól

Angol labdarúgás
2026.09.20. 18:34

Őrült meccs Manchesterben: hiába a Brobbey-tripla, a City legyőzte a Sunderlandet

Angol labdarúgás
2026.09.20. 17:00

Isak gólja döntött, szoros meccsen gyűrte le Tóth Alexéket a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 16:55

Magyaros mérkőzés könyörtelen visszatérővel – jön a Bournemouth–Liverpool

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:10