„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
2025.08.20. 09:11
Alexander Isakot továbbra sem engedi el a Newcastle United (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Liverpoolba vágyó Alexander Isak kedden közleményt adott ki, amiben tovább erősítette távozási szándékát. A válaszra nem kellett sokat várni, klubja, a Newcastle United erős közleményben tudatta játékosával, hogy még mindig élő szerződése van.

 

„Csalódottak vagyunk Alexander Isak kedd esti közleménye miatt. Továbbra is szeretnénk hangsúlyozni, hogy Alexnek élő szerződése van nálunk, ráadásul a klub egyik tisztviselője sem tett ígéretet arra, hogy idén nyáron távozhat a Newcastle Unitedtől. Megértjük, a játékosoknak megvannak a saját kívánságaik és meghallgatjuk őket, a véleményüket, de meg akarjuk tartani a legjobbjainkat. 

Ahogy Alexnek és ügynökének is elmagyaráztuk már: mindig, minden döntésben a Newcastle United, a csapat és a szurkolói érdekeit tartjuk szem előtt. A nyári eladás feltételei még nem valósultak meg, s egyelőre nem tűnik úgy, hogy ez hamarosan változik. Ez egy büszke futballklub, büszke hagyományokkal, és arra törekszünk, hogy megőrizzük a családias hangulatot. Alex továbbra is a családunk része marad, és szívesen látjuk majd, amikor készen áll arra, hogy újra csatlakozzon csapattársaihoz” – zárul a cseppet sem finomkodó közlemény. 

ELŐZMÉNYEK

 

Alexander Isakért sokáig versenyben volt a Liverpool FC, amely a sajtóértesülések szerint 110 millió fontot is ajánlott a Newcastle Unitednek a svéd csatár szolgálataiért, de ők visszautasították azt. Ezt követően Isak állítólag a múlt héten határozta el, hogy távozik a Newcastle Unitedtől és a Liverpoolban szeretné folytatni pályafutását.

Az angliai profi futballistákat tömörítő szervezet, a PFA keddi gáláján a kitüntetett labdarúgók közül egyedül Alexander Isak nem vett részt, közben pedig Instagram-történetben osztotta meg a közelmúlt eseményeivel kapcsolatos álláspontját.

„Büszke vagyok arra, hogy a profi kollégáim elismerték, hogy helyem van a Premier League 2024–2025-ös álomcsapatában. Mindenekelőtt szeretném megköszönni csapattársaimnak és mindenkinek a Newcastle Unitednél, hogy végig támogattak az utamon. Most nem vagyok jelen az ünnepségen, mert nem éreztem helyesnek, hogy ott legyek. Sokáig csendben maradtam, míg mások beszéltek. A hallgatásom lehetővé tette, hogy az emberek a saját verziójukat erőltessék az eseményekről, annak ellenére, hogy tudják, ez nem tükrözi azt, amit valóban mondtak és amiben zárt ajtók mögött megállapodtunk. A valóság az, hogy ígéretek hangzottak el, és a klub már régóta ismeri az álláspontomat. Most úgy tenni, mintha ezek a problémák csak most merülnének fel, félrevezető. Amikor az ígéreteket megszegik és elvész a bizalom, a kapcsolat nem folytatódhat. Itt tartanak most a dolgok, és a változás mindenki érdekét szolgálja, nem csak az enyémet” – írta Instagram-történetében Alexander Isak.

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

A Newcastle svéd csatára Instagram-történetben közölte álláspontját.

 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
17 órája

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
19 órája

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
22 órája

Gareth Southgate nem tervezi a visszatérést a Premier League-be

Angol labdarúgás
2026.10.15. 16:47

Nem kizárt, hogy a Brentford ellen visszatér Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.15. 14:20

Iraola: Ezúttal Barcola és Wirtz jelentette a különbséget

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 10:03

Gólrekordot hozott a BL-alapszakasz második fordulója – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 08:34

Barcola mesterhármast jegyzett, magyar játékosai nélkül 6–3-ra nyert a Liverpool a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 20:38