Gyász: elhunyt a Manchester City legendás labdarúgója

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
2025.01.14. 17:21
Tony Book a Manchester City egyik aranykorszakában volt a klub játékosa (Fotó: Getty Images)
Gyászol az angol labdarúgás, 90 éves korában elhunyt Tony Book, aki játékosként és menedzserként is szolgálta a Manchester Cityt.

A Manchester City az egyik fénykorát az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején élte, és ennek a csapatnak az egyik fontos láncszeme volt Tony Book, aki 90 éves korában hunyt el.

Az egykori kiváló védő 1966 és 1974 között szerepelt a csapatban, ez idő alatt bajnoki címet, FA-kupát, Ligakupát, Kupagyőztesek Európa-kupáját és Charity Shieldnek nevezett Szuperkupát is nyert, utóbbit kétszer is elhódította.

A pályafutása nagyobbik részében alacsonyabb osztályú csapatokban szereplő Book 1973 végén hagyta abba a labdarúgást, mivel Johnny Hart menedzser egészségügyi problémák miatt lemondott, és ideiglenesen ő vette át a csapatot, amíg Ron Saunderst ki nem nevezték. Saunderst viszont fél évvel később menesztették, ismét Book lett a menedzser, és 1979-ig irányította az együttest. 1989-ben és 1993-ban rövid ideig ismét ő lett a menedzser.

2008-ban a Manchester City tiszteletbeli elnöke lett, négy évvel korábban a Hírességek Csarnokában is helyet kapott.

 

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
5 órája

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
9 órája

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
16 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Gyász: elhunyt az Eb-ezüstérmes német labdarúgó

Német labdarúgás
2026.09.25. 15:31

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Gyász: elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO korábbi kézilabdázója

Kézilabda
2026.09.23. 14:11