Rúben Amorim: Nekünk nagyobb problémáink vannak, mint a Citynek

Sári RolandSári Roland
2024.12.15. 11:13
Amorim szerint a United nagyobb gondokkal küzd, mint a City (Fotó: Getty Images)
Vasárnap délután rendezik a manchesteri derbit az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League). A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón a Manchester United menedzsere, Rúben Amorim beszélt a viadal jelentőségéről – függetlenül a két gárda szereplésétől – és arról is, milyen problémákat kell csapatával leküzdeniük a győzelemért.

A találkozóra egyik csapat sem érkezik igazán jó formában, az évnek hatalmas elvárásokkal nekilendülő Manchester City a legutóbbi tíz meccséből csupán egyet nyert meg, míg a United új vezetőedzőjével ötből két meccsen aratott sikert. Rúben Amorim szerint azonban az ő gárdája nagyobb gondokkal küzd, mint az „égszínkékek”. 

„Ők egy olyan csapat, amely évek óta sikeresen együtt játszik. Rengeteget vesztettek persze, de számos győzelmet is arattak. Mi nagyobb problémákkal küzdünk, hiszen még csak most fektetjük le az alapokat. Ennek ellenére a nap végén mi is győztesek szeretnénk lenni éppúgy, mint a City.”

A menedzser ezt követően hozzátette, tisztában van a gárdák jelenlegi nehézségeivel, azonban ez a mérkőzés szerinte mindig hatalmas téttel bír. 

„Egyik csapat sem most éli a legszebb pillanatait, ám ez akkor is egy derbi, amit mindenáron meg szeretnénk nyerni.”

„Renegeteg dolgunk volt a meccs előtt és igen sok lesz még közben is. Ez remek lehetőség nekem, hogy felmérjem, hogyan viselkednek a játékosaim egy ilyen kaliberű találkozón. Úgy vélem, ebből sokat tanulhatunk a jövőben” – tette hozzá Amorim a Pep Guardiola gárdája ellen vívott találkozóval kapcsolatban. 

A „vörös ördögök” trénere az interjúban arról is említést tett, tisztában van vele, hogy időigényes lesz újraépíteni a csapatát, de éppen ezért nem csak az eredményekre kell koncentrálniuk, hanem minden apró részletet meg kell vizsgálni az idény folytatásában.

ANGOL PREMIER LEAGUE
16. FORDULÓ
17.30: Manchester City–Manchester United (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Őrült meccsen mentett pontot, de kiesőzónában maradt a Man. United

Angol labdarúgás
11 perce

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
23 órája

A kinevezés, amely mindent megváltoztatott a Manchester Unitednél

Népsport
2026.11.06. 10:31

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
2026.11.05. 22:44

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
2026.11.05. 13:35

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 09:30