Roy Keane szóváltásba keveredett, meg akart várni egy Ipswich-szurkolót a parkolóban – videó

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2024.11.25. 12:01
Roy Keane (jobbra) itt még a United menedzserével, Ruben Amorimmal beszélgetett a mérkőzés után (Fotó: Getty Images)
A ma már a Sky Sports szakértőként dolgozó korábbi ír válogatott labdarúgó, Roy Keane heves szóváltásba keveredett egy szurkolóval a vasárnapi Ipswich Town–Manchester United Premier League-mérkőzés után.

Az angol élvonalbeli bajnokság 12. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén a Manchester United 1–1-es döntetlent játszott a Portman Roadon Ruben Amorim menedzser debütálásán, s a találkozó után az MU legendája, Roy Keane szóváltásba keveredett az egyik hazai szurkolóval – írja a The Sun.

Az 53 éves egykori középpályás eléggé felhúzta magát, és azt mondta az Ipswich-drukkernek, hogy „megvárlak a parkolóban, ott megbeszélhetjük”. Ezt követően félrehúzta Keane-t a Liverpool korábbi játékosa, a ma már szintén szakértőként tevékenykedő Jamie Redknapp, ez vetett véget a csetepaténak.

Nem ez az első eset, hogy Keane-nek problémája akadt egy szurkolóval, tavaly szeptemberben például egy Arsenal-drukkerrel verekedett össze, miután az megfejelte őt. Abban az esetben a szurkolót 12 havi közérdekű munkára ítélte a bíróság, valamint három évre kitiltotta a stadionokból.

 

 

Legfrissebb hírek

Három MU-játékos közül választhat a Milan Leaóért cserébe – sajtóhír

Olasz labdarúgás
4 órája

Nyáron elhagyja a Manchester Cityt a 87-szeres angol válogatott játékos

Angol labdarúgás
22 órája

Pécsi Ármin is utazhat Manchesterbe a Liverpoollal

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:06

Nehéz mérkőzésen aratott győzelemmel a BL-kvalifikáció kapujában a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.04.27. 23:04

Xabi Alonso is a Chelsea kiszemeltjei között – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.04.27. 20:06

Xavi Simons megerősítette, nem lehet ott a vb-n

Angol labdarúgás
2026.04.27. 07:33

Még nem búcsúznak Mohamed Szalahtól Liverpoolban

Angol labdarúgás
2026.04.27. 07:09

Az egyiptomi válogatottnál úgy számolnak, Szalah számára véget ért az idény

Angol labdarúgás
2026.04.26. 11:45
Ezek is érdekelhetik