„Senki sem választhatja meg, hova születik” – Guardiola beszólt a Tuchel kinevezését kritizálóknak

M. B.M. B.
2024.10.18. 17:11
Pep Guardiola (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, Thomas Tuchel lett az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Az angol közvéleményt megosztotta a döntés, de a Manchester City mestere, Pep Guardiola védelmébe vette a német szakvezetőt.

Sokan amiatt kritizálták Tuchelt, hogy németként került az angol válogatott élére, mások (így Jamie Carragher és Gary Neville is) pedig amellett törtek lándzsát, hogy az angol nemzeti együttes kispadjára angol szakember dukál. Erre reagált legutóbbi sajtótájékoztatóján a regnáló angol bajnok katalán mestere.

„Senki sem választhatja meg, hova születik, ez az egy dolog, amiről egyikünk sem tehet. Én sem döntöttem úgy, hogy katalán leszek, és mások sem döntöttek úgy, hogy angolok lesznek. Megértem, hogy egyesek egy angol edzőt preferáltak volna, de ha a csapat rosszul szerepel egy angollal a kispadon, őt is ugyanúgy kritizálni fogják” fogalmazott Pep Guardiola.

„A szövetség egy tehetséges és eredményes külföldi edző mellet tette le a garast, és én a legjobbakat kívánom neki. Megérdemli a támogatást, mert mindent meg fog tenni, hogy sikeres legyen. Ha győz, dicsérni fogják, ha pedig veszít, akkor bírálni – nemzetiségétől függetlenül” – mondta Guardiola.

Angol labdarúgás
2024.10.16. 11:37

„Ez egy sötét nap Angliának” – az angol sajtót megosztotta Tuchel kinevezése

Mirror: A nemzeti együttest Anglia egyik legnagyobb riválisának képviselője fogja irányítani.

 

Legfrissebb hírek

Úgy tűnik, Guardiolából nem lesz olasz szövetségi kapitány – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 09:34

Az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke megerősítette: tárgyalnak Guardiolával

Olasz labdarúgás
2026.07.22. 11:47

Guardiolát nem érdekli a fizetése, reális az esély az olasz kapitányságra – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.20. 16:40

Robbie Williams megvédte Tuchelt

Foci vb 2026
2026.07.20. 12:12

Az angol sajtó a bronzérem után is nekiment Tuchelnek – nem ezért hozták

Foci vb 2026
2026.07.19. 12:08

Thomas Tuchel: Egy idő után már nem tudtam számolni a gólokat

Foci vb 2026
2026.07.19. 02:08

Négy gól a szünet előtt, hat találat a fordulás után a bronzmérkőzésen – videók

Foci vb 2026
2026.07.19. 01:15

A vb-történelem legjobb meccsét láttuk? Anglia kis híján leadta négygólos előnyét, de Saka triplájával bronzérmes!

Foci vb 2026
2026.07.19. 01:10