Úgy tűnik, Guardiolából nem lesz olasz szövetségi kapitány – sajtóhír

T. Z.T. Z.
2026.07.23. 09:34
null
Pep Guardiola (Fotó: Getty Images)
Egyre kisebb az esély arra, hogy Pep Guardiola lesz az olasz labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya – számolt be róla csütörtöki számában a La Gazzetta dello Sport.

A tekintélyes olasz sportlap szerint a spanyol szakember nyitott lenne a felkérésre, de a pénzügyi és személyes feltételek miatt jelenleg távolinak tűnik a megállapodás, így az Olasz Labdarúgó-szövetség (minden bizonnyal) kénytelen lesz más jelölt után nézni a piacon.

A La Gazzetta dello Sport úgy tudja: a szövetség képviseletében a válogatott technikai igazgatója, Paolo Maldini és a szövetség stratégiai tanácsadója, Leonardo Barcelonában tárgyalt Guardiolával, aki a tervek szerint nem csupán a válogatott szövetségi kapitánya lett volna, hanem egy átfogó szakmai projektért is felelt volna – beleértve az utánpótlásképzést és az olasz futball alapvető újjászervezését.

Az elképzelés állítólag felkeltette Guardiola érdeklődését, ugyanakkor kétségei is voltak: tudniillik a tréner korábban megígérte családjának, hogy hosszú évek után végre pihenőt tart, ezért a kezdetektől vonakodott attól, hogy elvállalja a teljes embert kívánó feladatot. Ráadásul mivel a Nemzetek Ligája ősszel elkezdődik, már nagyon korán munkába kellene állnia a válogatottnál.

A tárgyalások másik nagy akadályát az anyagiak jelentették. Az olasz szövetség évi tízmillió eurós fizetést ajánlott Guardiolának, aki a Gazzetta szerint ennek csaknem a dupláját, mintegy húszmillió eurót szeretne keresni új munkahelyén. Kétségtelen, hogy ez hatalmas különbség, nem beszélve arról, hogy az olasz szövetség pénzügyi lehetőségei – részben az utóbbi évek sikertelenségei miatt – eleve korlátozottak.

Giovanni Malago, az szövetség júniusban megválasztott elnöke mindenesetre továbbra sem mondott le Guardiola megszerzéséről, hajlandó még néhány napot várni. Ezért jelezte azt is, hogy a szövetség csütörtöki közgyűlésén várhatóan még nem nevezik meg az új kapitányt.

Ha Guardiola nemet mond, akkor az olasz szövetségnek más jelölt után kell néznie, és előtérbe kerülhetnek olyan nevek, akik – ilyen-olyan módon – már korábban is tevékenykedtek az olasz labdarúgásban: ebben az esetben Antonio Conte újbóli kinevezése tűnne a legvalószínűbb forgatókönyvnek, de mellette Roberto Mancini és Andrea Pirlo neve is szóba került lehetséges megoldásként.

 

Legfrissebb hírek

Az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke megerősítette: tárgyalnak Guardiolával

Olasz labdarúgás
Tegnap, 11:47

Guardiolát nem érdekli a fizetése, reális az esély az olasz kapitányságra – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.07.20. 16:40

Guardiola szerint ezen múlhat a vb-döntő

Foci vb 2026
2026.07.17. 08:46

Pep Guardiola lehet a tornáról lemaradó olasz válogatott szövetségi kapitánya

Olasz labdarúgás
2026.07.13. 06:54

Guardiola lehet Maldini elsőszámú célpontja az olasz kispadra

Foci vb 2026
2026.07.13. 00:57

Maresca már télen tudta, hogy a Manchester City vezetőedzője lesz

Angol labdarúgás
2026.06.29. 16:23

Az Inter meghosszabbította Chivu szerződését – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.18. 20:57

Marokkó és Norvégia nem bírt egymással, az olaszok tíz emberrel győzték le a görögöket

Foci vb 2026
2026.06.07. 23:13