Saka úgy érzi, az Arsenal lesz a bajnok ebben az idényben

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
2024.10.02. 15:04
Bukayo Saka bízik benne, hogy az Arsenal megnyeri a Premier League-et (Fotó: AFP)
Az előző évadokban is közel állt a bajnoki címhez az angol élvonalban az Arsenal, végül a Manchester City megelőzte Mikel Arteta csapatát. Az „ágyúsok” szélsője, Bukayo Saka arról beszélt a Paris Saint-Germain elleni 2–0-s győzelmük után, hogy úgy érzi, ebben az idényben sikerül megszerezniük a bajnoki címet a Premier League-ben.

Mint ismert, az Arsenal az előző két idényben óriási csatában végzett ezüstérmesként az angol első osztályban a Manchester City mögött, míg az előző kiírásban elődöntőig menetelt a Bajnokok Ligájában. Az észak-londoniak az új idényt sem kezdték rosszul, jelenleg egy pont a hátrányuk az éllovas Liverpoolhoz képest, ám Bukayo Saka csapata Paris Saint-Germain elleni 2–0-s sikere után arról beszélt, hogy úgy érzi, ebben az idényben megszerzik a bajnoki címet.

„Nem akarok túl nagy nyomást tenni magunkra, de úgy gondolom, ez az az év. Az elmúlt két évben is közel voltunk, ám még közelebb kerültünk, szóval remélhetőleg ez lesz az az év” – mondta a CBS-nek a Premier League megnyeréséről Bukayo Saka.

„Sikerre éhes vagyok. Az előző években másodikként zártunk, de szeretném, ha megnyernénk (a bajnokságot) és nagyon hiszek magamban” – tette hozzá az angol válogatott szélső, aki kitért rá, hogy a PSG elleni mérkőzést megelőző csapatmegbeszélésen is azt mondta társainak, hogy meg kell mutatniuk magukat és meggyőzően kell játszaniuk.

„Amikor nagy csapatok ellen játszottunk az európai porondon, nem mindig tudtuk megmutatni a minőségünket és a megszokott színvonalunkat, de most megtettük” – mondta a mérkőzés után Bukayo Saka.

 

Legfrissebb hírek

Lewis Hamilton sikerei is motiválták Tóth Alexet

Légiósok
17 órája

Vinícius duplázott, a Real Madrid kettős győzelemmel ment tovább a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:57

Az Arsenal gyönyörű gólokkal jutott tovább a Leverkusen ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:51

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02

Alisson visszatért a Liverpoolba, hosszabbított és a BL-re összpontosít

Angol labdarúgás
2026.03.17. 09:41

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
2026.03.16. 23:04

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón

Angol labdarúgás
2026.03.16. 17:08

A Premier League történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.03.16. 15:50
Ezek is érdekelhetik