Szoboszlai Dominik: Kedden és most is tettünk egy lépést előre

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.09.21. 18:40
Szoboszlai Dominik elmondta, szerettek volna olyan teljesítményt nyújtani, hogy elfeledtessék a szurkolókkal a múltkori vereséget (Fotó: Getty Images)
A Liverpool magyar válogatott játékosa, Szoboszlai Dominik az AFC Bournemouth elleni 3–0-s győzelem után nyilatkozott a Spíler TV kamerája előtt.

A Premier League-találkozó elején az AFC Bournemouth lesgólt szerzett, ennek kapcsán kapta meg a kérdést Szoboszlai Dominik, hogy mennyiben lett volna más a mérkőzés, ha hátrányba kerül a Liverpool.

„Valószínűleg sokkal nehezebb lett volna hátrányból indulni egy ilyen masszív csapat ellen, amelyik próbál focizni, és soha nem adja fel – mondta a magyar válogatott csapatkapitánya. – Előnyben minden bizonnyal még inkább megpróbálták volna tartani az eredményt, úgyhogy örülök, hogy sikerült hamar három gólt szereznünk.

Ezután szóba került a múlt szombati botlás, amikor a Liverpool hazai pályán 1–0-ra kikapott a bajnokságban, amely után a Bajnokok Ligájában 3–1-re nyert az AC Milan otthonában.

„Próbáltunk reagálni a héten a Nottingham Forest elleni vereségre, és a Milan-meccset elfelejtve, de a tanulságokat leszűrve igyekeztünk ma olyasmit csinálni, ami segít a szurkolóknak és nekünk is elfelejteni azt a kisiklást. Úgy gondolom, kedden és most is tettünk egy lépést előre. Megyünk tovább, szerdán már kupameccs vár ránk” – nyilatkozta a 23 éves középpályás, már utalva arra, hogy szerdán 21 órakor a West Hamet fogadják a Ligakupában.

ANGOL PREMIER LEAGUE
5. FORDULÓ
Liverpool–AFC Bournemouth 3–0 (3–0) 
Liverpool, Anfield. Vezette: Harrington
Liverpool: Kelleher – Alexander-Arnold, Van Dijk, I. Konaté, Robertson – Gravenberch, Szoboszlai (Curtis Jones, 61.), Mac Allister – Szalah (Gakpo, 73.), Darwin Núnez (Chiesa, 73.), Luis Díaz. Menedzser: Arne Slot
Bournemouth: Kepa – J. Araújo (Adam Smith, 70.), Zabarnij, Huijsen, Kerkez – Cook, Christie (Alex Scott, 69.) – Semenyo (Sinisterra, 70.), Kluivert (D. Ouattara, a szünetben), Tavernier – Evanilson (Ünal, 76.). Menedzser: Andoni Iraola
Gólszerző: Luis Díaz (27., 29.), Darwin Núnez (37.)

Angol labdarúgás
2024.09.21. 17:55

Szoboszlai és Kerkez is kezdett, három góllal nyert a Liverpool

Hazai siker a magyaros PL-rangadón, Szoboszlai Dominik egy órát játszott, a vendégeknél Kerkez Milos végigfutballozta a bajnokit.

 

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Valódi esélye van Liverpoolba vagy Madridba szerződnie Kerkeznek?

Légiósok
9 órája

Szoboszlai Dominik jelölt a februári hónap legjobbja címre a PL-ben

Angol labdarúgás
14 órája

Jamie Carragher: A Liverpool győzelme az egyik legnagyobb rablás a labdarúgásban

Bajnokok Ligája
15 órája

„Valószínűleg ez volt életem legjobb meccse" – a mérkőzés embere, Alisson a PSG legyőzése után

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 23:38

Nincs meglepetés: Szoboszlaival és Szalahhal rohamoz a Liverpool Párizsban – kezdőcsapatok

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 19:46

Brutális számok – Szoboszlai Dominik ott van a hét csapatában az EA FC 25-ben

Légiósok
2025.03.05. 19:34

PSG–Liverpool: százgólos csapatoké a forduló rangadója

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 11:14

Kidőlt a Newcastle kulcsjátékosa, a Ligakupa döntőjében sem játszhat

Angol labdarúgás
2025.03.05. 10:51
Ezek is érdekelhetik