PL: korán hátrányba került, de simán nyert a Manchester City

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.04.06. 15:28
Kevin De Bruyne (balra) két góllal és egy gólpasszal vette ki a részét a győzelemből (Fotó: Getty Images)
A Manchester City ugyan négy perc alatt hátrányba került, mégis könnyedén, 4–2-re nyert a Crystal Palace otthonában az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 32. fordulójának első mérkőzésén, szombat kora délután.

Mint arra számítani lehetett, a bajnoki címre hajtó City egy percet sem tétovázott, és már a kezdő sípszótól elkezdte rohamozni a hazaiak kapuját. Erre azonban hamar ráfázott, hiszen egy gyors kontrából a Crystal Palace a 3. percben előnybe került. John Stones pontatlan passzából szerezte meg a londoni gárda a labdát, majd gyönyörűen jutatta Jean-Philippe Matetához, aki szinte az egész félpályán végigfutott és a végén – a kapufa segítségével – megszerezte a találkozó első gólját. 1–0

Persze a találatot követően csak még agresszívabb taktikához folyamodtak a manchesteriek, pár percre rá először Julián Álvarez, majd Rodri lövései voltak igazán veszélyesek, de ezeket még sikerült Hendersonnak hárítania. A 13. perceben azonban bekövetkezett az elkerülhetetlen, és egyenlítettek a vendégek: Kevin De Bruyne a tizenhatos sarkáról lőtt hihetetlen erővel és pontossággal a bal felsőbe. 1–1

A folytatásban kicsit visszavettek a csapatok, de a szünetig még láthattunk veszélyes támadásokat. A 19. percben Haaland került tiszta ziccerbe, de nem tudta pontosan befejezni az akcióját. Egy rövidebb eseménytelen időszak után a 38. percben a Palace-nak volt nagy lehetősége visszaszerezni az előnyt, Jordan Ayew távoli lövése után a labda szépen szállt, de csak a felső lécet találta el. 

A második félidőben viszont már nem volt kétséges, hogy a manchesteriek nyerik meg a találkozót. A fordulás után nagyon hamar, a 47. percben Rico Lewis elé pattant szerencsésen a labda, aki ugyan nem találta el tökéletesen, de a labda mégis a hálóban kötött ki. 1–2

Az előny sem lassította nagyon a Cityt, a 66. percben ismét betalált a manchesteri  gárda egy szinte már rutinszerű De Bruyne, Haaland-összjátéknak köszönhetően szerzett gólt a Erling Haaland (1–3), majd percekre rá Kevin De Bruyne volt eredményes, ezzel háromgólosra növelte a vendégek előnyét. 1–4

A 85. percben egy szépítő találat még összejött a hazaiaknak Odsonne Édouard remek befejezésének köszönhetően, de a pontszerzéshez ez édes kevés volt – 2–4 lett a végeredmény. 

ANGOL PREMIER LEAGUE
32. FORDULÓ
Crystal Palace–Manchester City 2–4 (Mateta 3., Édouard 85. ill. De Bruyne 13., 70., R. Lewis 47., Haaland 66.)

KÉSŐBB
16.00: Aston Villa–Brentford (Tv: Match4)
16.00: Everton–Burnley
16.00: Fulham–Newcastle United (Tv: Spíler1)
16.00: Luton Town–AFC Bournemouth
16.00: Wolverhampton Wanderers–West Ham United (Tv: Spíler2)
18.30: Brighton & Hove Albion–Arsenal (Tv: Spíler1)

VASÁRNAP
 16.30: Manchester United–Liverpool (Tv: Spíler1)
18.30: Sheffield United–Chelsea (Tv: Match4)
19.00: Tottenham Hotspur–Nottingham Forest

   
  1. Liverpool30217270–28+4270
  2. Manchester City31217371–31+4070
  3. Arsenal30215472–24+4868
  4. Aston Villa31185863–46+1759
  5. Tottenham30176762–44+1857
  6. Manchester United301531243–44–148
  7. West Ham311291050–55–545
  8. Newcastle301351264–52+1244
  9. Brighton301110951–46+543
10. Chelsea291271053–50+343
11. Wolverhampton301261243–47–442
12. Bournemouth301181144–53–941
13. Fulham311161447–50–339
14. Crystal Palace31791536–54–1830
15. Brentford31771742–55–1328
16. Everton30881431–42–1126
17. Nottingham Forest31781639–53–1425
18. Luton Town31571943–64–2122
19. Burnley31472032–66–3419
20. Sheffield United30362128–80–5215
Az állás

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik