Az első félidei két tizenegyes el is döntötte: a Manchester United legyőzte az Evertont

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
Vágólapra másolva!
2024.03.09. 15:26
A két tizenegyes gyorsan megpecsételte az Everton sorsát (Fotó: Getty Images)
A Manchester United 2–0-ra legyőzte hazai pályán az Evertont a Premier League 28. fordulójának szombati játéknapján, így három pontra megközelítette az eggyel kevesebb meccset játszó, 5. helyen álló Tottenhamet.

 


A Manchester City elleni kétgólos, de játékban demoralizáló vereséget követően a Manchester United az Evertont fogadta az Old Traffordon. Nos, Erik ten Hag csapata ezúttal sem nézett ki jól, de két jogos tizenegyesnek köszönhetően már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát: Bruno Fernandes a 12., Marcus Rashford a 36. percben értékesítette büntetőjét.

Ezt követően adódott még egy-egy nagy lehetőség az MU előtt, de a meccs hátra lévő része az Everton temérdek lehetőségéről szólt. A liverpooliak az egész idény során szenvednek a helyzetkihasználással, ez ezúttal sem volt másképp, a manchesteriek pedig hetek óta úgy „nyelik” a lövéseket, mintha muszáj lenne, de ezúttal egyikből sem kaptak gólt. Az azért sokkoló, hogy az Everton végül 23 lövéssel zárt – igaz, ebből mindössze 1.26-os várható gólt (xG) hozott össze, tehát alacsony minőségű lehetőségei voltak.

A Manchester United győzelmével továbbra is hatodik, de három pontra megközelítette az eggyel kevesebb meccset játszó, ötödik helyen álló Tottenhamet. Az még kérdéses, hogy a PL-ben 5. helyezett is indulhat-e automatikusan a jövő évi BL-ben, de aligha nem ezt célozza meg az MU a következő hetekben…

ANGOL PREMIER LEAGUE
28. FORDULÓ
Manchester United–Everton 2–0 (B. Fernandes 12., Rashford 36. – mindkettő 11-esből) 
Arsenal–Brentford 1–1 (Rice 19., ill. Wissa 45+4.) 
Manchester United–Everton 2–0 (Bruno Fernandes 12., Rashford 36. – mindkettő 11-esből) 
AFC Bournemouth–Sheffield United 2–2 (Ouattara 74., Ünal 90+2., ill. Hamer 27., J. Robinson 65.) 
Crystal Palace–Luton Town 1–1 (Mateta 11., ill. Woodrow 90+6.) 
Wolverhampton Wanderers–Fulham 2–1 (Ait-Nuri 52., Cairney 67. – öngól, ill. Iwobi 90+8.) 

VASÁRNAP
14.00: Aston Villa–Tottenham (Tv: Spíler1)
15.00: Brighton & Hove Albion–Nottingham Forest
15.00: West Ham United–Burnley
16.45: Liverpool FC–Manchester City (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

1. Arsenal28204470–24+46 64 
2. Liverpool27196264–25+39 63 
3. Manchester City27195362–27+35 62 
4. Aston Villa27174659–37+22 55 
5. Tottenham26155655–39+16 50 
6. Manchester United281521139–3947 
7. West Ham27126943–47–4 42 
8. Wolverhampton281251142–44–2 41 
9. Newcastle271241157–45+12 40 
10. Brighton & Hove Albion27109849–44+5 39 
11. Chelsea261061044–43+1 36 
12. Fulham281051340–44–4 35 
13. Bournemouth27881137–49–12 32 
14. Crystal Palace28781333–48–15 29 
15. Brentford28751640–52–12 26 
16. Everton28871329–39–10 25 
17. Nottingham Forest27661534–49–15 24 
18. Luton Town27561638–55–17 21 
19. Sheffield United28352024–74–50 14 
20. Burnley27342025–60–35 13 
Pontlevonások:  Everton 6 pont
AZ ÁLLÁS

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik