Havertz fejese döntött a hajrában – újabb fontos három pontot gyűjtött be az Arsenal

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
2024.03.09. 20:32
Arsenal FC v Brentford FC - Premier League
Havertz döntött! (Fotó: Getty Images)
Az Arsenal 2–1-re legyőzte a Brentfordot a Premier League 28. fordulójának szombati játéknapján, így a tabella élére ugrott a Liverpool–Manchester City rangadó előtt.

 

Az elmúlt hetek elképesztő dominanciája után fontos forduló várt az Arsenalra, hiszen holnap Liverpool–Manchester City mérkőzést rendeznek, tehát valamelyik (vagy mindkét) riválisa pontokat bukhat. Ennek megfelelően dominálta a Brentford elleni bajnokit Mikel Arteta csapata, Declan Rice fejes góljával vezetést is szerzett a 19. percben, mégsem mehetett előnnyel a szünetre. 

A 49. percben ugyanis Aaron Ramsdale ügyetlenkedett egy hazaadásnál, az előre szánt labdát pedig a 100. Brentford-meccsét játszó Yoane Wissába rúgta, így született meg az egyenlítő gól. Az eset pikantériája, hogy az angol válogatott kapus már jó ideje kiszorult az Arsenal kezdőcsapatából, ám a Brentford ellen muszáj volt neki védenie, hiszen posztriválisa, David Raya épp Brentfordtól érkezett kölcsönbe az Arsenalhoz, az pedig a szerződés egyik kitétele volt, hogy nem léphet pályára Thomas Frank csapata ellen...  

Az Arsenal természetesen a második félidőt is végig uralta, de közel sem tudott annyi minőségi helyzetet kialakítani, mint az előző hetekben. Aztán jött a 86. perc, amikor is Ben White beadására Kai Havertz érkezett az ötösnél, s a kapuba bólintott. 2–1

A 2024-ben 8/8 bajnoki nyerő Arsenal győzelmével a tabella élére ugrott, s amennyiben a holnapi csúcsrangadón döntetlen születik, ott is marad... 

ANGOL PREMIER LEAGUE
28. FORDULÓ
Arsenal–Brentford 2–1 (Rice 19., Havertz 86., ill. Wissa 45+4.) 

KORÁBBAN
Manchester United–Everton 2–0 (Bruno Fernandes 12., Rashford 36. – mindkettő 11-esből) 
AFC Bournemouth–Sheffield United 2–2 (Ouattara 74., Ünal 90+2., ill. Hamer 27., J. Robinson 65.) 
Crystal Palace–Luton Town 1–1 (Mateta 11., ill. Woodrow 90+6.) 
Wolverhampton Wanderers–Fulham 2–1 (Ait-Nuri 52., Cairney 67. – öngól, ill. Iwobi 90+8.) 

VASÁRNAP
14.00: Aston Villa–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler1)
15.00: Brighton & Hove Albion–Nottingham Forest
15.00: West Ham United–Burnley
16.45: Liverpool–Manchester City (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

  1. Arsenal28204470–24+46 64 
  2. Liverpool27196264–25+39 63 
  3. Manchester City27195362–27+35 62 
  4. Aston Villa27174659–37+22 55 
  5. Tottenham26155655–39+16 50 
  6. Manchester United281521139–39    0 47 
  7. West Ham27126943–47  –4 42 
  8. Wolverhampton281251142–44  –2 41 
  9. Newcastle271241157–45+12 40 
10. Brighton27109849–44  +5 39 
11. Chelsea261061044–43  +1 36 
12. Fulham281051340–44  –4 35 
13. Bournemouth27881137–49–12 32 
14. Crystal Palace28781333–48–15 29 
15. Brentford28751640–52–12 26 
16. Everton28871329–39–10 25 
17. Nottingham Forest27661534–49–15 24 
18. Luton Town27561638–55–17 21 
19. Sheffield United28352024–74–50 14 
20. Burnley27342025–60–35 13 
Pontlevonások:  Everton 6 pont
az állás

 

 

Legfrissebb hírek

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
9 órája

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
13 órája

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
19 órája

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
20 órája

Sikeres műtéten van túl Tóth Alex, a kórházi ágyról üzent – fotó

Légiósok
2026.11.03. 15:55

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
2026.11.03. 10:05

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.11.02. 23:04

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
2026.11.02. 21:14