PL: Szoboszlaiéknak kilenc százalék az esélyük a bajnoki címre

2023.11.15. 12:06
null
Szoboszlai Dominikéknak 9.1 százalék az esélyük a bajnoki címre az Opta szerint (Fotó: Getty Images)
Szoboszlai Dominik csapatának, a Liverpoolnak 9.1 százalék az esélye arra, hogy az élen végezzen az angol labdarúgó Premier League mostani idényében a statisztikákkal és adatfeldolgozással foglalkozó Opta szerint.

 

A Liverpool ezzel az eredménnyel második a bajnoki trófea aspiránsai között, ugyanis az előrejelzés szerint a Manchester City 84.6 százalékos biztonsággal megvédi címét. A legutóbb második Arsenal esélyeit 5.6 százalékra becsüli az Opta, amely tízezer szimuláció alapján készítette el jóslatát.

Kerkez Milos együttese, a jelenleg 17. AFC Bournemouth az elemzés szerint megőrzi Premier League-tagságát, mivel a három kieső csapat a három újonc lesz.

 

Legfrissebb hírek

Kétszer egyenlített a Bournemouth, az MU nem tudta megszakítani a „cseresznyések” veretlenségi sorozatát

Angol labdarúgás
10 perce

Szoboszlai a passzok számában, Kerkez pontosságban, Sallai a párharcokban emelkedett ki

Bajnokok Ligája
5 órája

Slot: Számomra Dominik középpályás. Hányszor mondjam még el? Ötször? Hatszor?

Angol labdarúgás
9 órája

Tízesből nyolcas – Boban szerint ez volt Szoboszlai klasszissá érésének kulcsa

Légiósok
13 órája

Megdicsőülve – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
23 órája

Elismerés elismerés után: Szoboszlai bekerült a hét csapatába az UEFA-nál

Bajnokok Ligája
Tegnap, 18:15

„Szinte bepasszolta a labdát a kapuba” – Ten Hag kielemezte Szoboszlai Galatasaray elleni játékát

Bajnokok Ligája
Tegnap, 16:40

Liverpooli lábnyomok: megint Szoboszlai volt az ász – ilyen játékkal a PSG ellen is van esély?

Bajnokok Ligája
Tegnap, 14:23
Ezek is érdekelhetik