PL: Nem számítottam ekkora dominanciára, amikor idejöttem – Guardiola

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.10.30. 11:51
null
Pep Guardiolának többnyire babér termett a manchesteri derbiken (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Manchester City 3–0-ra megnyerte a Manchester United elleni városi rangadót az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 10. fordulójában. A mérkőzés után Erik ten Hag, a hazaiak mestere, illetve a bajnoki címvédőt irányító Pep Guardiola értékelte a látottakat.

„A tizenegyes megváltoztatta a mérkőzés menetét, s többet nem is fűznék hozzá. Igen, láttam, mi történt, de nem fogom kommentálni” – mondta a City első gólját eredményező tizenegyesről Erik ten Hag.

„Az első félidőben tökéletesen megvalósítottuk a meccstervet, csupán a tizenegyes rondított bele a képbe. Jól játszottunk, jól védekeztünk, lezártuk a területet és távol tartottuk az ellenfelet a kapunktól. Onanának csak egyszer kellett védenie, nekünk pedig akadt két-három veszélyes ellentámadásunk, de nem tudtuk ezeket kihasználni. (...) A második gólt egy védelmi hibából kaptuk, rendezetlenek voltunk, ez lett a vesztünk. (...) Nem bántam meg, hogy becseréltem Mountot. Hátrányban voltunk, s kreativitásra volt szükségünk. Edzőként tennem kellett valamit, s Mounttól igenis el lehet várni az egyéni villanásokat”summázta a mérkőzést a „vörös ördögök” mestere, hozzátéve, hogy Höjlundot azért kapta le korán a pályáról, mert szerinte a dán még nincs hozzászokva a heti két meccses terheléshez.

„Én csak azt tudom, hogy mi mit csinálunk, s fogalmam nincs, mi folyik a szomszédban vélelmezte Pep Guardiola a tényt, hogy érkezése óta a Manchester City lett a domináns csapat az észak-angliai városban, illetve a Premier League-ben is. – Ezzel együtt nem számítottam ekkora dominanciára, amikor idejöttem. Akkoriban José Mourinho ült az MU kispadján, a pályán pedig Zlatan Ibrahimovic és más csúcsjátékosok szerepeltek, többek között Lukaku is. (...) Én többször is elmondtam, hogy a mi titkunk az, hogy itt mindenki egy irányba tolja a szekeret, az elnöktől és a vezérigazgatótól kezdve a sportigazgatón át az edzőig és a játékosokig. Egy irányba tartunk, függetlenül attól, hogy végül jó eredményre vezet-e ez minket. Mi is hibázunk, de mi nem keresünk bűnbakokat, hanem a probléma megoldását igyekszünk megtalálni.”

ANGOL PREMIER LEAGUE
10. FORDULÓ
Manchester United–Manchester City 0–3 (0–1)
Manchester,Old Trafford.Vezette:Tierney
MAN. UNITED:A. Onana – Dalot, Lindelöf (Reguilón, 74.), Maguire, Evans – Amrabat (Mount, a szünetben), McTominay, B. Fernandes, Rashford (Martial, 86.), Eriksen (Antony, 86.) – Höjlund (Garnacho, 74.).Menedzser:Erik ten Hag
MAN. CITY:Ederson – K. Walker, R. Dias, Gvardiol – Rodri, Stones,B. Silva, J. Álvarez (Kovacic, 87.) – Foden, Grealish (Doku, 87.), Haaland.Menedzser:Pep Guardiola
Gólszerző:Haaland (26., 50. – az elsőt 11-esből), Foden (80.)

 

AZ ÁLLÁS
1. Tottenham 10 8 2 22–9 +13 26
2. Arsenal 10 7 3 23–8 +15 24
3. Manchester City 10 8 2 22–7 +15 24
4. Liverpool 10 7 2 1 23–9 +14 23
5. Aston Villa 10 7 1 2 26–14 +12 22
6. Newcastle 10 5 2 3 26–11 +15 17
7. Brighton & Hove Albion 10 5 2 3 23–19 +4 17
8. Manchester United 10 5 5 11–16 –5 15
9. West Ham 10 4 2 4 16–17 –1 14
10. Brentford 10 3 4 3 16–12 +4 13
11. Chelsea 10 3 3 4 13–11 +2 12
12. Wolverhampton 10 3 3 4 13–17 –4 12
13. Crystal Palace 10 3 3 4 8–13 –5 12
14. Fulham 10 3 3 4 9–16 –7 12
15. Everton 10 3 1 6 10–14 –4 10
16. Nottingham Forest 10 2 4 4 10–15 –5 10
17. Bournemouth 10 1 3 6 8–21 –13 6
18. Luton Town 10 1 2 7 9–20 –11 5
19. Burnley 10 1 1 8 8–25 –17 4
20. Sheffield United 10 1 9 7–29 –22 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik