PL: A saját munkamorálja hajtja előre Szoboszlait – Esterházy Mátyás

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2023.10.23. 16:43
null
Esterházy Mátyás szerint a nyomás csak jótékony hatással van Szoboszlai Dominik teljesítményére (Fotó: Árvai Károly)
Esterházy Mátyás, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominik menedzsere a Spíler TV-nek nyilatkozott a magyar válogatott csapatkapitányáról. Esterházy mesélt a Szoboszlait érintő nyomásról, a védekezéséről és arról is, mi hajtja előre a játékost.

„Nem véletlenül a magyar válogatott csapatkapitánya, nem véletlenül játszik a PL-ben a Liverpoolban. Ezek miatt szeret futballozni. Kevés olyan játékossal beszéltem, akinek a válogatott nem jelentett volna extra motivációt” – mondta Esterházy Mátyás Szoboszlai Dominik és magyar válogatott kapcsán hozzátéve, hogy a nemzeti csapat jó alkalom arra, hogy egy játékos kiszakadjon a szerda-szombat ritmusból.

Szoboszlai menedzsere elmondta, Szoboszlai esetében a megelőlegezett bizalom is nagyon nagy, de emellett a teljesítményen alapuló bizalom is egyre növekszik. „A nyomásnövekedés igazából teljesítménynövekedést is jelent nála” – mondta Esterházy.

A magyar válogatott csapatkapitányának menedzsere ezt követően kitért arra is, mi motiválja Szoboszlait: „A legjobb jelző az, hogy a saját munkamoráljába vetett hit adta önbizalom az, ami hajtja előre.”

„Már a Bundesligában is a liga egyik legjobbja volt a saját posztján a védekező számokban, bár ott sokkal előrébb és a szélen játszott” – vélekedett Szoboszlai védekezéséről Esterházy. Hozzátette, a Liverpoolban nagyobb figyelmet kap, és ennek köszönhetően már több emberhez eljut az a teljesítmény, amit már korábban is megcsillogtatott.

A Premier league ÁLLÁSA
1. Manchester City97219–7+1221
2. Arsenal96318–8+1021
3. Liverpool FC
962120–9+1120
4. Tottenham Hotspur
86218–8+1020
5. Aston Villa961223–13+1019
6. Newcastle United
951324–9+1516
7. Brighton & Hove Albion951322–18 +416
8. Manchester United95411–13 –215
9. West Ham United
942316–16 014
10. Chelsea933313–9 +412
11. Crystal Palace9333 7–11 –412
12. Wolverhampton Wanderers
932411–15 –411
13. Fulham8323 8–13 –511
14. Brentford924314–12 +210
15. Nottingham Forest924310–12 –210
16. Everton9216 9–14 –5 7
17. Luton Town9126 8–17 –9 5
18. Burnley9117 7–23–16 4
19. AFC Bournemouth936 6–20–14 3
20. Sheffield United918 7–24–17 1
Legfrissebb hírek

Három gólt szerzett, továbbra is hibátlan hazai pályán a Barcelona

Spanyol labdarúgás
9 órája

A 79. percben még egyenlített, végül a Brentfordtól is kikapott a Newcastle

Angol labdarúgás
11 órája

Gyökeres-dupla, Palmer-mesterhármas – simán nyert az Arsenal és a Chelsea is

Angol labdarúgás
13 órája

Folytatódik a Carrick-varázslat: a City, az Arsenal és a Fulham után a Tottenhamet is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
16 órája

Hogyan illik Tóth Alex a Bournemouth középpályájába?

Angol labdarúgás
21 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
2026.02.06. 23:05

A korábbi erőnléti edző meglepő részleteket árult el Szoboszlai liverpooli pályafutásának kezdeteiről

Angol labdarúgás
2026.02.06. 10:25

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.02.05. 11:29
Ezek is érdekelhetik