PL: „a koreai srác” ismét betalált; a West Ham ikszelt a Newcastle-lal

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.10.08. 17:13
null
Isak duplája egy pontra volt elég a Newcastle-nak (Fotó: Getty Images)
A West Ham United a Newcastle Uniteddel, míg a Wolverhampton Wanderers az Aston Villával ikszelt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 8. fordulójának vasárnapi játéknapján.

WEST HAM–NEWCASTLE

A Newcastle a Paris Saint-Germain fölényes legyőzése után kicsit bealudt a „kalapácsosok” elleni meccsbe, Tomás Soucek góljával már a 8. percben hátrányba került (1–0). Ez volt az első játékrészben az egyetlen, kaput eltaláló kísérlet.

A szünet után azonban feljavultak a „szarkák”, és Alexander Isak góljával egyenlítettek (1–1). Pár perc múlva a svéd csatár ismét eredményes volt, Kieran Trippier passzát váltotta gólra (1–2).

Amikor már úgy tűnt, hogy a Newcastle bezsebeli mindhárom pontot, akkor Mohammed Kudus kilőtte a bal alsó sarkot (2–2).

Minden sorozatot figyelembe véve a West Ham négy, a Newcastle pedig hat tétmérkőzés óta veretlen.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

WOLVES–ASTON VILLA

A Manchester City után az Aston Villa kapuját is bevette „a koreai srác” (Pep Guardiola hívta így őt a két csapat egymás elleni találkozója előtt), azaz Hvang Hi Csan, aki a második félidő elején érkezett jó ütemben a középre tett labdára (1–0). Sokáig azonban nem örülhettek vezetésüknek a hazaiak, ugyanis két perccel később Pau Torres egalizált (1–1).

Újabb gólt már nem láthattunk, ellenben a végén egy kiállítást még igen – Mario Lemina kapta meg a második sárga lapját a 92. percben.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

ANGOL PREMIER LEAGUE
8. FORDULÓ

West Ham United–Newcastle United 2–2 (Soucek 8., Kudus 89., ill. Isak 58., 62.)
Wolverhampton–Aston Villa 1–1 (Hvang Hi Csan 53., ill. Pau Torres 55.)
Kiállítva: Lemina (90+2., Wolves)
Brighton–Liverpool 2–2 (Adingra 20., Dunk 78., ill. Szalah 40., 50. – a másodikat 11-esből)
Később

Arsenal–Manchester City 1–0 (Martinelli 86.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Burnley–Chelsea 1–4 (Odobert 15., ill. Al-Dakhil 42. – öngól, C. Palmer 50. – 11-esből, Sterling 65., N. Jackson 74.)
Everton–AFC Bournemouth 3–0 (Garner 8., Harrison 37., Doucouré 60.)
Fulham–Sheffield United 3–1 (Decordova-Reid 53., Foderingham 76. – öngól, Willian 90+2., ill. Robinson 68. – öngól)
Manchester United–Brentford 2–1 (McTominay 90+3., 90+7., ill. Jensen 26.)
Crystal Palace–Nottingham Forest 0–0
Luton Town–Tottenham Hotspur 0–1 (Van de Ven 52.)

Az állás
1. Tottenham 8 6 2 18–8 +10 20
2. Arsenal 8 6 2 16–6 +10 20
3. Manchester City 8 6 2 17–6 +11 18
4. Liverpool 8 5 2 1 18–9 +9 17
5. Aston Villa 8 5 1 2 19–12 +7 16
6. Brighton & Hove Albion 8 5 1 2 21–16 +5 16
7. West Ham 8 4 2 2 15–12 +3 14
8. Newcastle 8 4 1 3 20–9 +11 13
9. Crystal Palace 8 3 3 2 7–7 0 12
10. Manchester United 8 4 4 9–12 –3 12
11. Chelsea 8 3 2 3 11–7 +4 11
12. Fulham 8 3 2 3 8–13 –5 11
13. Nottingham Forest 8 2 3 3 8–10 –2 9
14. Wolverhampton 8 2 2 4 9–14 –5 8
15. Brentford 8 1 4 3 11–12 –1 7
16. Everton 8 2 1 5 9–12 –3 7
17. Luton Town 8 1 1 6 6–15 –9 4
18. Burnley 8 1 1 6 7–20 –13 4
19. Bournemouth 8 3 5 5–18 –13 3
20. Sheffield United 8 1 7 6–22 –16 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik