PL: nem ért véget a veretlenségi széria, emberhátrányban is nyert a Spurs

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2023.10.07. 15:28
null
Micky van de Ven (balra) James Maddison (jobbra) remek egyéni megmozdulását követően szerzett győztes gólt (Fotó: Getty Images)
Tovább tart a Tottenham veretlensége az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban (Premier League): a 8. forduló szombati játéknapján egy félidőn át tartó emberhátrányban is 1–0-ra legyőzte a Lutont.

A mostani idényben eddig veretlen, a tabella második helyén álló Totthenham az egy-egy győzelemmel és döntetlennel a 17. pozícióban tanyázó Luton otthonába utazott. Ahogyan azt várni lehetett, rögtön hatalmas nyomást gyakorolt riválisára a Spurs, amely rengeteg távoli kísérlettel, s csupán egynéhány szépen kidolgozott támadással dolgozott, sokáig azonban eredménytelenül. Sőt, elsőként a hazaiak találtak be, Tom Lockyer egyébként rendkívül szerencsés fejes gólját azonban les miatt nem adták meg.

Yves Bissouma nem szeretett volna beletörődni abba, hogy csapata 82 százalékos labdabirtoklás és 12 kapura lövés mellett gól nélküli döntetlennel vonul el a szünetre. A 48. percben középen vezette a labdát, és szabadrúgás esetén kifejezetten jó szögnél, 17-18 méterre a kaputól, szinte szemből bedobta magát két Luton-játékos közé. Műesés miatt John Brooks játékvezető sárga lappal szankcionálta, amely ebben az esetben egyúttal pirosat is jelentett, hiszen Bissouma a 38. percben szabálytalankodás miatt begyűjtött már egy sárgát.

Elképesztő mezőnyfölényt követően emberhátrány... Vajon mit hoz a második félidő? – tehettük fel teljes joggal a kíváncsi kérdést.

Nos, a játék képe ugyan kiegyenlítettebbé vált, de a Spurs jóval koncentráltabb és megfontoltabb focit játszott. Ettől függetlenül jóllehet, James Maddison egyéni villanása nélkül jóval nehezebben lőttek volna gólt a vendégek: az 52. percben, kis szögletet követően kiválóan cselezett jobbról a tizenhatoson belül, majd szépen megtalálta középen Micky van de Vent, aki öt méterről megszerezte karrierje első találatát a Tottenhamben (VIDEÓ ITT!), 0–1.

A folytatásban inkább az egyenlítés volt benne a levegőben, ám a Luton nem tudta áttörni a Spurs-védelmet. Megmaradt tehát a 0–1, és ezzel együttAnge Postecoglou csapatának veretlensége is, amely immár nyolc meccs óta tart. Jelen állás szerint vezeti a tabellát, igaz, a Manchester City és az Arsenal nem játszott még ebben a fordulóban – ők épp egymás ellen lépnek pályára vasárnap délután 17.30-kor; a találkozót természetesen élőben követheti az NSO-n.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

ANGOL PREMIER LEAGUE
8. FORDULÓ
Luton Town–Tottenham Hotspur 0–1
(Van de Ven 52.)

KÉSŐBB
Burnley–Chelsea 1–4 (Odobert 15., ill. Al-Dakhil 42. – öngól, C. Palmer 50. – 11-esből, Sterling 65, N. Jackson 74.)
Everton–AFC Bournemouth 3–0 (Garner 8., Harrison 37., Doucouré 60.)
Fulham–Sheffield United 3–1 (Decordova-Reid 53., Foderingham 76. – öngól, Willian 90+2., ill. Robinson 68. – öngól)
Manchester United–Brentford 2–1 (McTominay 90+3, 90+7., ill. Jensen 26.)

Crystal Palace–Nottingham Forest 0–0

Vasárnap
15.00: Brighton–Liverpool (Tv: Match4) – élőben az NSO-n!
15.00: West Ham United–Newcastle United (Tv: Spíler1)
15.00: Wolverhampton–Aston Villa
17.30: Arsenal–Manchester City (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Tottenham 8 6 2 18–8 +10 20
2. Manchester City 7 6 1 17–5 +12 18
3. Arsenal 7 5 2 15–6 +9 17
4. Liverpool 7 5 1 1 16–7 +9 16
5. Aston Villa 7 5 2 18–11 +7 15
6. Brighton & Hove Albion 7 5 2 19–14 +5 15
7. West Ham 7 4 1 2 13–10 +3 13
8. Newcastle 7 4 3 18–7 +11 12
9. Manchester United 8 4 4 9–12 –3 12
10. Chelsea 8 3 2 3 11–7 +4 11
11. Crystal Palace 7 3 2 2 7–7 0 11
12. Fulham 8 3 2 3 8–13 –5 11
13. Nottingham Forest 7 2 2 3 8–10 –2 8
14. Brentford 8 1 4 3 11–12 –1 7
15. Everton 8 2 1 5 9–12 –3 7
16. Wolverhampton 7 2 1 4 8–13 –5 7
17. Luton Town 8 1 1 6 6–15 –9 4
18. Burnley 8 1 1 6 7–20 –13 4
19. Bournemouth 8 3 5 5–18 –13 3
20. Sheffield United 8 1 7 6–22 –16 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik