MU: két gorilla-emoji miatt tiltaná el az angol szövetség Alejandro Garnachót

2023.10.27. 15:19
null
Onana megvédte Garnachót (Fotó: Getty Images)
A Manchester United szélsője, Alejandro Garnacho két gorilla-emojival osztott meg egy győzelmi fotót az MU Kobenhavn elleni keddi BL-győzelem után, utalva a csapatban rejlő erőre, szívósságra. Utóbbit az angol szövetség (FA) nem így gondolta, s eljárást indított ellene rasszizmus miatt.   


A Twiteren újraközölt győzelmi fotón Alejandro Garnacho mellett Harry Maguire, Scott McTomminay és André Onana van rajta, szövegként pedig csak két gorilla-emojit/emotikont posztolt az argentin támadó.

Erre jött az FA, amely csütörtökön eljárást indított Garnacho ellen, mondván, megszegte a rasszizmus ellen irányuló közösségi médiás alapelveket. Az MU kapusa, André Onana azonnal reagált az eljárásra, de az MU is felvette a kapcsolatot a szövetséggel, majd Erik ten Hag menedzser is megszólalt.

ÍME, AZ OMINÓZUS POSZT


Onana reakciója az Instagramon: – „Nem dönthetik el helyettem az emberek, hogy mi miatt érzem úgy, hogy támadás ért engem. Pontosan tudom, Garnacho mire gondolt: erőre és szívósságra.”

Erik ten Hag nyilatkozata: – „Kapcsolatba léptünk a szövetséggel. Egy egységet alkotunk, ezt Onana posztja is elárulja. Megerősítem és hangsúlyozom, egy irányba evezünk.”


 

 

Legfrissebb hírek

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
1 órája

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
13 órája

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
15 órája

PL: Szoboszlai visszatért a keretbe, Kerkez kezd az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
18 órája

Legutóbb 38 évvel ezelőtt szerepelt ilyen rosszul a Manchester United

Angol labdarúgás
20 órája

Iraola: Az Arsenal ellen magasabb szinten kell teljesítenünk

Angol labdarúgás
22 órája

McGinn tizenegyest hibázott, Szuzuki potya gólt kapott, az Aston Villa elhullajtott két pontot

Angol labdarúgás
2026.10.31. 23:11

Carrick: Unitend? Kihagyott ziccerek, szétszórt védekezés, fölöslegesen összehozott büntető, piros lap... és újabb vereség

Angol labdarúgás
2026.10.31. 15:30