Túlszárnyalni Gerrardot – Smahulya Ádám jegyzete

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
2023.08.12. 23:07


KÖVETNI GERRARDOT. Négy évvel ezelőtt ezzel a címmel írtam publicisztikát az akkor még a Salzburgban futballozó, szárnyait bontogató Szoboszlai Dominikról. A végén pedig megjegyeztem, könnyen lehet, hogy beváltva a hozzá fűzött reményeket, topcsapatban köt ki, és hosszú idő után végre európai értelemben vett sztárral büszkélkedhet a magyar válogatott.
KÖVETNI GERRARDOT. Négy évvel ezelőtt ezzel a címmel írtam publicisztikát az akkor még a Salzburgban futballozó, szárnyait bontogató Szoboszlai Dominikról. A végén pedig megjegyeztem, könnyen lehet, hogy beváltva a hozzá fűzött reményeket, topcsapatban köt ki, és hosszú idő után végre európai értelemben vett sztárral büszkélkedhet a magyar válogatott.

Szoboszlai Dominik a Liverpool vezére lehet

És lám, így lett, a nyáron hetvenmillió eurót fizetett érte a Liverpool, a szurkolók már most imádják, és vasárnap valószínűleg Gerrard legendás 8-as mezében kezdőként kap lehetőséget a Chelsea elleni rangadón. Persze 2019 őszén még senki sem sejtette, hogy Szoboszlai néhány év múlva a Liverpool futballistája lesz. Én is csak az azóta híressé vált, a karjára tetovált Steven Gerrard-idézet miatt adtam az akkor még csak jópofának tűnő címet. Abban viszont már akkor biztos voltam, előbb-utóbb valamelyik európai élcsapatban köt ki.

Emlékszem, sokan nevetgéltek, gúnyolódtak, amikor ő már tinédzserként teljesen komolyan arról beszélt, hogy topklubban akar futballozni, és Bajnokok Ligáját akar nyerni. Mert évtizedekig szinte lehetetlennek tűnt, hogy egy magyar játékos ilyen magas szintre jusson. A tehetsége és az elhivatottsága alapján azonban érezni lehetett, úttörő lehet ezen az úton. Azért írom ezt, mert remélem, a következő tíz évben több magyar ígéret is eljut erre a szintre. Amihez persze, ahogyan a Gerrard-idézet is sugallja, nem elég a tehetség, rengeteg lemondás és alázat is kell.

Néhány hete a kisfiamat vittem a játszótérre, amikor egy öt-hat éves gyerek a nagy csúszdázás közepette megkérdezte a másiktól, hogy: „Te is hallottad, hogy a Szoboszlai a Liverpoolba ment?”. Mire jött a válasz: „Ja, remélem, sok gólt rúg.”

Legyen így! És ha már négy éve bejött a megérzésem, most azt írom, meglesz a BL-győzelem és az angol bajnoki cím is. Mellesleg utóbbi még Gerrardnak sem jött össze…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Elő kell lépni! – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.26. 23:30

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.26. 00:31

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
2026.09.23. 23:46

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 22:32

Ha vb-re akarunk jutni… – Smahulya Ádám jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.21. 23:10

Nem csak a rangsor számít – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.20. 23:36

Csatársirám – Galambos Dániel jegyzete

Magyar válogatott
2026.09.19. 23:18