PL: Hodgson folytatja, a következő idényt is vele a padon kezdi a Crystal Palace

B. D. K.B. D. K.
2023.07.03. 14:44
null
Roy Hodgson marad (Fotó: cpfc.co.uk)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Crystal Palace bejelentette, hogy a 2023–2024-es kiírásnak is az előző idény közben beugró Roy Hodgsonnal a kispadon vág neki.

 

Mint ismert, Patrick Vieira márciusi menesztését követően az idény hátralevő részére Roy Hodgson vette át a Crystal Palace irányítását. Az edző kinevezése azért is volt meglepő, mert a korábbi angol válogatott szövetségi kapitány, a 76. életévében járó Hodgson 2017 és 2021 között már irányította a Palace-t, szerették és megbecsülték a klubnál, jó munkát is végzett, majd visszavonult. Aztán az angol szakembert 2022 telén a Watford visszacsábította a PL-be, de Hodgson nem tudta benntartani a csapatot, és a nyáron távozott. Újabb bő fél év elteltével ismét megkeresték őt, ezúttal a Vieirát menesztő Palace hívására mondott igent.

A londoniakkal pedig nagyon szép tavaszt produkált, a gárda a 11. helyen zárt, többek között a Chelsea-t is megelőzte.

Szerződéshosszabbítása után Hodgson elmondta, nagyon örül és büszke arra, hogy továbbra is a Palace-t irányíthatja.

„Tisztában vagyok azzal, hogy milyen fantasztikus kerettel rendelkezünk” – fogalmazott a tréner. Hozzátette, hogy a klubelnökkel, Steve Parishsel egyeztetve a következő idényre kitűzték célul, hogy az első tízben végeznek.

És ha már szóba került Patrick Vieira, a játékosként világ- és Európa-bajnok futballista, ex-Crystal Palace-menedzser lett a francia élvonalban szereplő Racing Strasbourg vezetőedzője. (BŐVEBBEN ITT!)

Legfrissebb hírek

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
5 órája

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
6 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
16 órája

„Nagyon kedvelem” – az Arsenal angol szélsője már Hollandiában is Kerkezzel csatázott

Angol labdarúgás
18 órája

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:50

Iraola: Az Isak elleni eset egyértelmű büntető volt

Angol labdarúgás
Tegnap, 9:32

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2026.11.01. 19:27