Anglia: az idény végén visszavonul Roy Hodgson

Cs. B.Cs. B.
2022.05.05. 09:55
null
Az idény végén visszavonul Roy Hodgson (Fotó: AFP)
A 74 éves Roy Hodgson     megerősítette, hogy az idény végén távozik a Watfordtól, visszavonul, és nem edzősködik többet.

 

A korábbi angol szövetségi kapitány januárban vette át a Watford irányítását, ám úgy néz ki, ő sem tudja megmenteni a kieséstől az együttest, amelynek már csak matematikailag van esélye a bennmaradásra, hiszen négy fordulóval a vége előtt 12 pontra van a 17. Leeds Unitedtől.

Hodgson szerdán a Buckingham-palotában járt – a futballért végzett szolgálataiért a Brit Birodalom Rendje parancsnoki fokozatával (CBE) tüntették ki –, és itt jelentette be a visszavonulását.

„Élveztem a munkával töltött időmet. Ez egy sokat követelő világ. Azt hiszem, kiérdemeltem, hogy hátralépjek, és egy kis időt a feleségemmel, valamint a fiammal töltsek” – idézte a BBC Roy Hodgsont.

A rutinos szakember menedzseri karrierje több mint 45 évre nyúlik vissza. Az általa irányított csapatok listáján szerepel az Inter, a Blackburn, a Fulham – amelynél Gera Zoltánt is trenírozta –, a Liverpool, a West Brom a Crystal Palace, valamint Anglia, Svájc, az Arab Emírségek és Finnország válogatottja.

Legfrissebb hírek

Szoboszlai szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.03.15. 19:24

„Egyszerűen nem normális” – Mikel Arteta a PL legfiatalabb gólszerzőjét, Max Dowmant méltatta

Angol labdarúgás
2026.03.15. 11:31

„Jövőre a BL-ben szeretnénk játszani, szóval van miért küzdenünk” – Szoboszlai a Spurs elleni mérkőzés tétjéről

Angol labdarúgás
2026.03.14. 12:34

„Kerkez jó, de mindenképpen tisztességes teljesítményt nyújtott” – Arne Slot az NS-nek

Angol labdarúgás
2026.03.13. 11:42

Szoboszlai szerezte február legszebb gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
2026.03.13. 10:45

Kétszer is felállt a Brentford, de tizenegyesekkel a West Ham jutott be az FA-kupa negyeddöntőjébe

Angol labdarúgás
2026.03.09. 23:27

A Manchester Cityvel találkozik a Liverpool az FA-kupában

Angol labdarúgás
2026.03.09. 20:42

„Kerkez Milos fantasztikus balhátvéd” – Andy Robertson méltatta posztriválisát a Wolverhampton legyőzése után

Angol labdarúgás
2026.03.07. 09:07
Ezek is érdekelhetik