PL: a The Athletic szerint a Liverpool Szoboszlai szerződtetéséről tárgyalt

D. S. B.D. S. B.
2023.06.28. 13:54
null
A Liverpool érdeklődik Szoboszlai Dominik iránt a The Athletic szerint (Fotó: Getty Images)
Az angol The Athletic értesülései szerint az Európa-ligában induló Liverpool fontolgatja, hogy szerződtesse a német RB Leipzig magyar válogatott középpályását, Szoboszlai Dominikot, aki iránt korábban a Newcastle érdeklődött.

 

A The Athletic úgy tudja, hogy a Liverpool elöljárói a héten találkoztak a 22 éves középpályás képviselőivel az esetleges nyári átigazolás miatt.

A lap megjegyzi, hogy bonyolult ügy Szoboszlai szerződtetése, hiszen a 32-szeres magyar válogatott labdarúgóért június 30-ig 70 millió eurót kérnek a lipcseiek. Mint megírtuk, ez az összeg egyes hírek szerint július 1-jétől változik. Ezt az értesülést a The Athletic cikkének megjelenése után Fabrizio Romano olasz átigazolási guru is megerősítette.

 

 

A Liverpool azzal a céllal vágott neki a nyári átigazolási időszaknak, hogy Jürgen Klopp, a csapat német menedzsere szeretné megújítani a középpályát, s már megszerezték a világbajnok Alexis Mac Allistert a Brightontól, de a hírek szerint a „vörösök” kiszemelték a francia Nice középpályását, Khépren Thuramot és a Southamptonnal a másodosztályba kieső belgát, Roméo Laviát, míg az RB Leipzignál szóba került a Liverpoolnál létszám felettivé váló Fabio Carvalho megszerzése – akár kölcsönbe is.

Szoboszlai Dominik számára nem indult igazán jól a 2022–2023-as idény az RB Leipzignál, de Domenico Tedesco menesztése után Marco Rosénál csapata egyik legfontosabb játékosa lett, s minden sorozatot figyelembe véve 46 mérkőzésen 10 gólig és 13 gólpasszig jutott.

Legfrissebb hírek

A Premier League-játékosok eddig 103 gólban voltak benne

Foci vb 2026
12 órája

Gulácsiék a Mönchengladbach ellen kezdik a Bundesliga-idényt

Német labdarúgás
14 órája

A Liverpool FC megemlékezett Szoboszlai Dominik szerződtetéséről

Légiósok
15 órája

Francia utánpótlás-válogatott védőt igazolt a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.07.01. 11:33

Feljutás és rekorddöntés után új szerződés: Lampard 2029-ig aláírt a Coventryhez

Angol labdarúgás
2026.07.01. 09:06

Enzo Maresca a Manchester City új vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.29. 15:10

A vb egyik csillagával erősítene a BL-győztes PSG – sajtóhír

Francia labdarúgás
2026.06.22. 15:54

Newcastle–Liverpool, Man. City–Bournemouth a Premier League augusztusi rajtján

Angol labdarúgás
2026.06.19. 11:08
Ezek is érdekelhetik