PL: Lampard készítheti fel a Chelsea-t az idény végéig – sajtóhír

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.04.06. 13:10
null
Frank Lampard vezetheti a Chelsea csütörtöki edzését (Fotó: Getty Images)
A Sky Sports értesülései szerint az idény végéig ismét a klubikonnak számító Frank Lampard lehet az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) 11. helyen álló Chelsea menedzsere az idény végéig. A portál úgy tudja, hogy a 106-szoros angol válogatott egykori középpályás vezeti a londoniak csütörtök délutáni edzését.

Mint megírtuk, a Chelsea az Aston Villa elleni szombati 2–0-s hazai vereség másnapján jelentette be, hogy menesztette Graham Pottert, s bár az első számú jelöltek között van a német Bayern München által felfüggesztett Julian Nagelsmann, de már több szakember neve is felmerült a kispadra, így például a korábbi spanyol szövetségi kapitány, Luis Enrique is a lehetséges Potter-utódok között van.

Todd Boehlyék a hírek szerint Nagelsmannt szeretnék megszerezni, ugyanakkor a müncheniek csak felfüggesztették a 35 éves vezetőedzőt, így a Chelsea-nek – vagy bármely más csapatnak – fizetnie kell a Bayernnek, hogy szerződtethessék Nagelsmannt, akinek eredeti terve az volt, hogy csak nyáron vállal munkát.

Ezzel összecseng a Sky Sports értesülése, hiszen a lap úgy tudja, hogy Frank Lampard lehet az ideiglenesen megbízott menedzsere a Chelsea-nek, s ő készíti fel a csapatot a Wolverhampton Wanderers elleni szombati meccsre.

A portál úgy tudja, hogy a Chelsea-t 2019 és 2021 között már irányító egykori középpályás már meg is egyezett korábbi klubjával, s a csütörtök délutáni edzést ő vezényli.

Lampardot nem egészen egy évvel kinevezése után, idén januárban menesztette az Everton a gyenge eredmények miatt.

 

Legfrissebb hírek

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
13 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
15 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
19 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
23 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik