PL: kettővel is vezetett az Arsenal, végül ikszelt a West Ham otthonában

L. M.L. M.
Vágólapra másolva!
2023.04.16. 16:59
null
Szaid Benrahma (balra) és Martin Ödegaard is betalált, mindkét csapat egy pontot vitt haza (Fotó: Getty Images)
Hiába vezetett már a tizedik percben 2–0-ra, döntetlent játszott idegenben az Arsenal a West Ham Uniteddel az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának vasárnapi játéknapján.

Mindössze hét perc kellett az Arsenalnak, hogy feltörje a West Ham védelmét. Szinte az egész hazai csapat betömörült a saját tizenhatosán belülre, de ez sem okozott gondot az „ágyúsoknak”. Martin Ödegaard indította a jobb oldalon a védője mögé befutó Ben White-ot, az angol hátvéd pedig laposan, élesen küldte középre a labdát, amelybe csak bele kellett lépnie az érkező Gabriel Jesusnak.

JESUS VEZETŐ GÓLJA

Nem telt el három perc, és kettőre növelte előnyét a vendégcsapat, Gabriel Martinelli beadásánál mindenki lemaradt a hosszún érkező Ödegaard-ról, a dán ballal lőtte a kapuba a félmagas labdát.

ÖDEGAARD TALÁLATA

A „kalapácsosok” a félidő előtt tizenegyesből szépíteni tudtak. Gabriel csúszott oda rossz ütemben Lucas Paquetának, a büntetőt pedig az algériai Szaid Benrahma értékesítette (1–2). A Liverpool elleni döntetlen után ismét előfordult, hogy Mikel Arteta csapata ellen ítéltek tizenegyest, egymás után a második meccsen. Az Opta adatai szerint legutóbb 2019 szeptemberében fordult elő ilyen, akkor zsinórban három meccsen is büntető rúghattak az „ágyúsok” kapusának.

BENRAHMA TIZENEGYESE

A fordulást követően ismét esélye volt az Arsenalnak, hogy kettőre növelje előnyét, miután Michail Antonio kezére pattant a labda, és a játékvezető a tizenegyespontra mutatott. Bukayo Saka állt a labda mögé, az angol szélső azonban nem találta el a kaput, így maradt az 1–2.

SAKA KIHAGYOTT BÜNTETŐJE

Három perccel később egalizáltak a hazaiak, ismét teljesen nyílttá téve a találkozót. Egy beadást követően a kipattanó labdát Thilo Kehrer visszaemelte, erre Jarrod Bowen érkezett, és ballal, kapásból a rövidbe továbbított, Aaron Ramsdale nem tudott hárítani.

BOWEN EGYENLÍTŐ GÓLJA

A csapatoknak ezután is voltak helyzetei, a gólhoz legközelebb talán a 82. percben a hazaiak kerültek, amikor Antonio fejese a lécen csattant. Maradt a 2–2, az Arsenal továbbra is vezeti a bajnokságot, előnye azonban már csak négy pont a Manchester Cityvel szemben (Pep Guardioláék egy meccsel kevesebbet játszottak).

ANGOL PREMIER LEAGUE
31. FORDULÓ

West Ham United–Arsenal 2–2 (Benrahma 33. – 11-esből, Bowen 55., ill. G. Jesus 7., Ödegaard 10.)

SZOMBATON
Aston Villa–Newcastle United 3–0(J. Ramsey 11., Watkins 65., 84.)
Chelsea–Brighton & Hove Albion 1–2(Gallagher 13., ill. Welbeck 42., Enciso 69.)
Everton–Fulham 1–3(McNeil 35., ill. Reed, 22., H. Wilson 51., D. James 68.)
Southampton–Crystal Palace 0–2(Eze 54., 68.)
Tottenham Hotspur–AFC Bournemouth 2–3(Szon Hung Min 14., Danjuma 88., ill. Vina 38., Solanke 51., Ouattara 90+5.)
Wolverhampton Wanderers–Brentford 2–0(Diego Costa 27., Hvang Hi Csan 69.)
Manchester City–Leicester City 3–1(Stones 5., Haaland 13., 25. – az elsőt 11-esből, ill. Iheanacho 75.)

VASÁRNAP
17.30:Nottingham Forest–Manchester United (Tv:Spíler1)

HÉTFŐN
21.00:
Leeds United–Liverpool (Tv:Match4)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 31 23 5 3 74–31 +43 74
2. Manchester City 30 22 4 4 78–28 +50 70
3. Newcastle 30 15 11 4 48–24 +24 56
4. Manchester United 29 17 5 7 44–37 +7 56
5. Tottenham 31 16 5 10 57–45 +12 53
6. Aston Villa 31 15 5 11 44–40 +4 50
7. Brighton & Hove Albion 29 14 7 8 54–37 +17 49
8. Liverpool 29 12 8 9 50–35 +15 44
9. Brentford 31 10 13 8 47–42 +5 43
10. Fulham 30 12 6 12 42–41 +1 42
11. Chelsea 31 10 9 12 30–33 –3 39
12. Crystal Palace 31 9 9 13 31–40 –9 36
13. Wolverhampton 31 9 7 15 26–42 –16 34
14. Bournemouth 31 9 6 16 31–59 –28 33
15. West Ham 30 8 7 15 29–41 –12 31
16. Leeds United 30 7 8 15 39–54 –15 29
17. Everton 31 6 9 16 24–46 –22 27
18. Nottingham Forest 30 6 9 15 24–54 –30 27
19. Leicester City 31 7 4 20 41–55 –14 25
20. Southampton 31 6 5 20 24–53 –29 23
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik