PL: Haalandék egy félidő alatt lerendezték a Leicestert

Vágólapra másolva!
2023.04.15. 20:22
null
Haalandnak egy félidő is elég volt a duplázáshoz (Fotó: Getty Images)
A Manchester City 3–1-re legyőzte a Leicester Cityt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 31. fordulójának szombati záró mérkőzésén.

Egy percig sem lehetett kérdés, hogy a Leicester City az új edzőjével, Dean Smith-szel a kispadján képes lehet-e idegenben megnehezíteni a Manchester City dolgát. Pep Guardioláék már az 5. percben megszerezték a vezetést, a mostanában távolról bátran vállalkozó John Stones lőtt szépen a kapuba (1–0).

Nem sokkal később Jack Grealish középre tett labdájába ütött bele kézzel Wilfred Ndidi, a játékvezető pedig visszanézte az esetet, és a tizenegyespontra mutatott. Erling Haaland hajtotta végre az ítéletet, és tűpontosan lőtt a bal alsóba (2–0).

A norvég sztárt nem olyan fából faragták, hogy egy góllal megelégedne. A 25. percben magának is kikaparta gesztenyét, így akcióból is betalált (3–0).

A második félidő már csak formalitás volt, és ezt Guardiola is tudta, aki mindkét gólszerzőjét lekapta a pályáról, de Rodri és Kevin De Bruyne sem „élte meg” az utolsó fél órát.

Helyzetek minőségében ez a játékrész már sokkal kiegyenlítettebb volt, egy sarokrúgás után pedig Kelechi Iheanacho révén szépítettek a „rókák” (3–1).

A 85. percben egy eladott labda után James Maddison mehetett a kapussal szemben, de ziccerét Ederson bravúrral védte. A hosszabbításban Iheanacho majdnem megszerezte a második gólját, de ezúttal a kapufát találta el. Kényelmessé vált a City, de azért spórolósan is lehozta a második játékrészt.

Újabb győzelmével a Manchester City – ugyanannyi mérkőzésszámnál járva – három pontra feljött a hétvégén idegenben londoni derbit játszó éllovas Arsenalra. A manchesteriek ráadásul a Bayern München és Sheffield United elleni kupameccsek után éppen az „ágyúsokat” fogadják majd a bajnokságban.

ANGOL PREMIER LEAGUE
31. FORDULÓ

Manchester City–Leicester City 3–1 (Stones 5., Haaland 13., 25. – az elsőt 11-esből, ill. Iheanacho 75.)
Korábban
Aston Villa–Newcastle United 3–0 (J. Ramsey 11., Watkins 65., 84.)
Chelsea–Brighton & Hove Albion 1–2 (Gallagher 13., ill. Welbeck 42., Enciso 69.)
Everton–Fulham 1–3 (McNeil 35., ill. Reed, 22., H. Wilson 51., D. James 68.)
Southampton–Crystal Palace 0–2 (Eze 54., 68.)
Tottenham Hotspur–AFC Bournemouth 2–3 (Szon Hung Min 14., Danjuma 88., ill. Vina 38., Solanke 51., Ouattara 90+5.)
Wolverhampton Wanderers–Brentford 2–0 (Diego Costa 27., Hvang Hi Csan 69.)

VASÁRNAP
15.00: West Ham United–Arsenal (Tv: Match4)
17.30: Nottingham Forest–Manchester United (Tv: Spíler1)

HÉTFŐN
21.00:
Leeds United–Liverpool (Tv: Match4)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 30 23 4 3 72–29 +43 73
2. Manchester City 30 22 4 4 78–28 +50 70
3. Newcastle 30 15 11 4 48–24 +24 56
4. Manchester United 29 17 5 7 44–37 +7 56
5. Tottenham 31 16 5 10 57–45 +12 53
6. Aston Villa 31 15 5 11 44–40 +4 50
7. Brighton & Hove Albion 29 14 7 8 54–37 +17 49
8. Liverpool 29 12 8 9 50–35 +15 44
9. Brentford 31 10 13 8 47–42 +5 43
10. Fulham 30 12 6 12 42–41 +1 42
11. Chelsea 31 10 9 12 30–33 –3 39
12. Crystal Palace 31 9 9 13 31–40 –9 36
13. Wolverhampton 31 9 7 15 26–42 –16 34
14. Bournemouth 31 9 6 16 31–59 –28 33
15. West Ham 29 8 6 15 27–39 –12 30
16. Leeds United 30 7 8 15 39–54 –15 29
17. Everton 31 6 9 16 24–46 –22 27
18. Nottingham Forest 30 6 9 15 24–54 –30 27
19. Leicester City 31 7 4 20 41–55 –14 25
20. Southampton 31 6 5 20 24–53 –29 23
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik