Tottenham: 3.1 milliárd fontos ajánlat érkezhet a klubért

M. M.M. M.
2023.02.15. 13:39
null
A Tottenham is új tulajdonost kaphat (Fotó: Getty Images)
A Financial Times értesülései szerint egy 3.1 milliárd fontos (3.75 milliárd dolláros) ajánlat megtételére készül Jahm Najafi, iráni-amerikai üzletember a Tottenham Hotspurért.


Az MSP Sports Capital elnöke, Jahm Najafi egy befektetői konzorciumot vezet, amely heteken belül megteheti ajánlatát Joe Lewis tulajdonosnak.

Az MSP és partnerei az ár 70%-át fizetnék, míg egy közel-keleti, elsősorban abu-dzabi illetőségű befektetőkből álló csoport állná az ár maradék 30%-át. A befektetők érdeklődnek a stadion környéki ingatlanok iránt is, amelyek szintén Lewis kezében vannak.

Najafi a Phoenix Suns NBA-franchise résztulajdonosa, aki megtartotta részesedését a csapatban azután, hogy azt a rettenetes munkakörülményeket biztosító Robert Sarver eladta Mat Ishbiának. Najafi a McLaren Formula–1-es csapatának elnökhelyettese is.

Joe Lewis 2000-ben 26 millió fontért vette meg a Spurst. Tulajdonosi korszaka alatt többször is Bajnokok Ligájába jutott a csapat (2019-ben döntős volt), impozáns stadionba költözött, pénzügyileg pedig stabil működés jellemzi.

Azonban a szurkolók elégedetlenek a megnyert trófeák hiányában, a csapat 2008-as Ligakupa-győzelme óta nem emelhetett a magasba serleget, ezért további anyagi segítséget várnak az ENIC-től (Lewis cége) a csapat megerősítése érdekében. A klub az előző pénzügyi évben 50 millió fontos nettó veszteséget produkált.

Az elmúlt tizenkét hónapban Najafi lehet a harmadik amerikai tulajdonos, amely Premier League-csapatot vásárol magának, miután Todd Boehly és a Clearlake Capital 2.5 milliárd fontért megvette a Chelsea-t, Bill Foley pedig 120 milliót fizetett a Bournemouthért.

Mint azt megírtuk, a Premier League népszerűségének növekedése és a klubok tulajdonosi helyzete miatt a Liverpool és a Manchester United is eladó.

Legfrissebb hírek

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
5 órája

Premier League: hosszabbított holland bekkjével a Tottenham

Angol labdarúgás
22 órája

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 20:00

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38