MU: a tulajdonosok új lehetőségek után néznek, vizsgálják a klub eladását

L. M.L. M.
2022.11.23. 11:02
null
A szurkolók tüntetnek a Glazer család ellen az Old Trafford előtt 2021-ben (Fotó: Getty Images)
A Sky Sports értesülései szerint a Manchester United tulajdonosai a közeljövőben bejelenthetik a klub eladását. A szurkolók által nem kedvelt Glazer család kedd este megerősítette a híreket, új befektetési lehetőségeken gondolkoznak és nem zárják ki az eladást sem. 

 

Megválna a Manchester Unitedtől a Glazer család. A hírről a Sky Sports és a The Athletic is beszámolt, később a klub tulajdonosai is megerősítették, hogy új befektetési lehetőségek után néznek és fontolgatják az eladást is.

Glazerék 2005-ben vették meg az angol klubot, amely az elmúlt években folyamatosan hanyatlott (legutóbb 2013-ban nyertek Premier League-et, legutóbbi trófeájukat pedig 2017-ben szerezték – a szerk.), a tulajdonosok többször a szurkolók ellenségeivé váltak. 2021 májusában a „vörös ördögök” Liverpool elleni találkozóját el kellett halasztani a drukkerek tüntetései miatt.

A hírek szerint a család egy tanácsadó céget kért fel, a lehetőségek megvizsgálására, ez a cég pedig nem más, mint a Raine Group, amely korábban a Chelsea értékesítésében is segédkezett. A londoni klubot májusban vásárolta meg a Todd Boehly, Mark Walter, Hansjörg Wyss és a Clearlake Capital cégcsoport által alkotott csoport, miután a korábbi tulajdonos, Roman Abramovics az orosz–ukrán háború kitörését követően eladta azt.

A Manchester United esetében a Glazer család a tulajdonosi jogok 97 százalékát birtokolja, így felvetődött annak a lehetősége is, hogy csak egy másik befektetőt vonnak be.

A bejelentés után a klub részvényei 20 százalékot növekedtek, így jelenleg 2.6 milliárd dollárt érnek. A Forbes szerint a United a harmadik legértékesebb labdarúgóklub a világon, becslésük szerint 4.6 milliárd dollárt ér és a hírek alapján 5 és 9 milliárd dollár közötti összegért értékesíthetik.

A klub hivatalos közleménye szerint az igazgatótanács célja a klub jövőbeni növekedésének fokozása és ennek érdekében minden lehetőséget megvizsgálnak.

Korábban a Liverpoolnál is felvetődtek hasonló hírek, melyek szerint a klub tulajdonosa, a Fenway Sports Group (FSG) eladásra kínálja a klub részvényeinek egy részét, de nem zárja ki a teljes értékesítést sem. Szakértők szerint az elitklubok értéke lassan elérheti a csúcsot és a következő években várható gazdasági visszaesés is oka lehet az esetleges megválásnak.

A Manchester United esetében az eladásról szóló hírek nem sokkal azután kerültek ki, hogy Cristiano Ronaldo a klub – már csak – volt játékosa nagy port kavaró interjút adott Piers Morgannek. A portugál élesen kritizálta a klub vezetőségét, szerinte a Glazer családot nem érdekli az egyesület sportszakmai szinten.

Legfrissebb hírek

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
11 órája

Visszavonul Anthony Taylor játékvezető

Angol labdarúgás
17 órája

Ezért nem megy Amerikába: Pécsi Ármin kölcsönbe az osztrák bajnokságba kerülhet – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.07.20. 19:59

Pécsi nélkül, Szoboszlaival és Kerkezzel a keretében utazik a Liverpool FC az Egyesült Államokba

Angol labdarúgás
2026.07.20. 18:35

Hol vannak a Manchester United játékosai?

Foci vb 2026
2026.07.18. 22:48

„Gyászol a Real Madrid, miután a Pool felfedezte a szerződéshosszabbításnak nevezett ősi varázsigét” – szurkolói reakciók Szoboszlai hosszabbítására

Angol labdarúgás
2026.07.17. 17:51

Szoboszlai Dominik: Őrület, milyen gyorsan elszaladt ez a három év!

Légiósok
2026.07.17. 17:07

A Liverpool bejelentette, hosszabbított Szoboszlai Dominikkal

Légiósok
2026.07.17. 16:05