MU: Hamilton is részvényes lehet, ha Ratcliffe felvásárolja a klubot

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.01.10. 11:31
null
Hamilton az MU-nál? (Fotó: Getty Images)
Mint arról beszámoltunk, a Glazer család a Manchester United részleges vagy teljes eladása mellett döntött, és Sir Jim Ratcliffe, az Ineos vegyipari cég tulajdonosa, a csapat szurkolója is szívesen felvásárolná a klubot – hívta fel a figyelmet a Mirror.

 

Az Ineos egyébként a Mercedes Formula–1-es csapatának főszponzora, ráadásul Sir Jim Ratcliffe felvásárolta az istálló részvényeinek egyharmadát, így 2020-ban társtulajdonos lett. Emellett nagyon jó kapcsolatot ápol a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltonnal. A sztárpilóta tervei között szerepel, hogy résztulajdonos legyen egy futballcsapatban, és ez most megtörténhet abban az esetben, ha a 70 éves üzletember lesz végül a befutó.

Korábban Hamilton is tagja volt az egyik befektetőcsoportnak, mely a Roman Abramovics által eladásra kínált Chelsea-re pályázott, de végül a Todd Boehly által vezetett konzorcium lett a befutó. A brit pilóta elmondta, egy nap szívesen dolgozna együtt Ratcliffe-fel, aki szemet vetett a Manchester Unitedre.

„Még nem hívott fel, hogy szeretnék-e szerepet vállalni az MU felvásárlásában.” Hozzátette ugyanakkor, hogy szeretne minél több csapatnál részvényes lenni.

Hamilton tavaly nyáron a Denver Broncos társtulajdonosa lett, emellett többek között saját filmgyártó cégbe és ruhamárkába is befektetett már.

Legfrissebb hírek

A McLaren sportszerű küzdelemre számít Abu-Dzabiban

F1
13 perce

Játszmázás, személyes érdekek, és egyetlen cél: a bajnoki trófea – Norris, Verstappen vagy Piastri emelheti magasba Abu-Dzabiban?

F1
47 perce

„Megpróbáljuk megnyerni a világbajnoki címet” – Verstappen feltüzelt, de tudja, hogy szerencsére is szüksége lesz

F1
19 órája

Vb-aspiránsok az első három helyen: Verstappené a pole pozíció Norris és Piastri előtt az év utolsó időmérőjén!

F1
21 órája

„El fogjuk érni, és együtt fogjuk véghez vinni” – Hamilton érzelmes videóval üzent

F1
23 órája

A Red Bull nem hagyatkozhat a McLaren újabb hibájára Abu-Dzabiban

F1
Tegnap, 11:44

Russell állt az élre Norris és Verstappen előtt; Piastri ötödik az eseménydús utolsó edzésen Abu-Dzabiban

F1
Tegnap, 11:16

Norris szerint még nincs ok a mosolygásra; Verstappen úgy érzi, egyelőre nem elég gyors Abu-Dzabiban

F1
2025.12.05. 17:41
Ezek is érdekelhetik