PL: a Spurs az MU után a Newcastle-tól is kikapott

Vágólapra másolva!
2022.10.23. 19:24
null
Almirónék gólöröme (Fotó: Getty Images)
A Newcastle United 2–1-re legyőzte Londonban a Tottenham Hotspurt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 13. fordulójának vasárnapi záró mérkőzésén.

 

Hasonló felfogásban lépett pályára a Newcastle a Tottenham ellen, mint pár nappal ezelőtt azt a Manchester United tette. A magasra feltolt védelemmel és letámadással jelentős problémát okozott a Spurs-védelemnek.

Hiába volt több helyzete a hazaiaknak, a „szarkák” szerezték meg a vezetést. A 31. percben Hugo Lloriskimozdult kapujából egy indításra, de ahelyett, hogy tisztázott volna, megpróbálta átvenni a labdát. Ez lett a veszte, mivel leütközött Callum Wilsonnal, a földre került, a csatár pedig köszönte szépen, megszerezte a labdát, és a kapuba emelt. A VAR vizsgálta az esetet, de megadták a gólt (0–1). (VIDEÓ ITT!)

A vendégek második találata előtt is a francia válogatott kapus hibázott. Az ő kirúgását fülelték le, a labda aztán Miguel Almirónhoz került, aki nagyszerű szóló végén Lloris hasa alatt helyezett a kapuba (0–2). (VIDEÓ ITT!)

A második játékrészt aktívan kezdte a Newcastle, de az 54. percben egy sarokrúgás után Harry Kanea kapuba bólintott. Ezt a találatot is vizsgálták, azt nézték meg, hogy Dávinson Sánchez beleért-e a labdába, és így lesen tartózkodott-e az angol válogatott csatár, de mivel perdöntő bizonyítékot nem találtak erre, maradt a pályán meghozott ítélet, vagyis a gól (1–2). (VIDEÓ ITT!)

A Spurs hiába ment az egyenlítésért, újabb találatot már nem jegyezhettünk fel, így a Manchester United után a Newcastle Unitedtől is vereséget szenvedett Antonio Conte együttese. A „szarkák” a győzelmükkel felléptek a negyedik helyre, és Bajnokok Ligája-indulást érő helyen állnak, ráadásul két pontra megközelítették most legyőzött ellenfelüket.

ANGOL PREMIER LEAGUE
13. FORDULÓ
Tottenham Hotspur–Newcastle United
1–2 (Kane 54., ill. C. Wilson 31., Almirón 40.)
Korábban
Aston Villa–Brentford 4–0
(Bailey 2., Ings 7., 14. – a másodikat 11-esből, Watkins 59.)
Leeds United–Fulham 2–3 (Rodrigo 20., Summerville 90+1., ill. A. Mitrovics 26., Reid 74., Willian 84.)
Southampton–Arsenal 1–1 (Armstrong 65., ill. Xhaka 11.)
Wolverhampton Wanderers–Leicester City 0–4 (Tielemans 8., H. Barnes 19., Maddison 66., Vardy 80.)

HÉTFŐN
21.00:
West Ham United–AFC Bournemouth (Tv: Arena 4)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Nottingham Forest–Liverpool 1–0 (Awoniyi 55.)
Everton–Crystal Palace 3–0 (Calvert-Lewin 11., A. Gordon 63., McNeil 84.)
Manchester City–Brighton & Hove Albion 3–1 (Haaland 22., 43. – utóbbi 11-esből, De Bruyne 75., ill. Trossard 53.)

Chelsea–Manchester United 1–1
(Jorginho 87. – 11-esből, ill. Casemiro 90+4.)

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 11 9 1 1 25–11 +14 28
2. Manchester City 11 8 2 1 36–11 +25 26
3. Tottenham 12 7 2 3 23–14 +9 23
4. Newcastle 12 5 6 1 20–10 +10 21
5. Chelsea 11 6 3 2 16–11 +5 21
6. Manchester United 11 6 2 3 16–16 0 20
7. Fulham 12 5 3 4 22–22 0 18
8. Liverpool 11 4 4 3 22–13 +9 16
9. Brighton & Hove Albion 11 4 3 4 15–14 +1 15
10. Brentford 12 3 5 4 18–21 –3 14
11. Everton 12 3 4 5 11–12 –1 13
12. Crystal Palace 11 3 4 4 12–16 –4 13
13. Bournemouth 11 3 4 4 10–23 –13 13
14. Aston Villa 12 3 3 6 11–16 –5 12
15. Southampton 12 3 3 6 11–19 –8 12
16. Leicester City 12 3 2 7 21–24 –3 11
17. West Ham 11 3 2 6 9–12 –3 11
18. Leeds United 11 2 3 6 13–18 –5 9
19. Wolverhampton 12 2 3 7 5–18 –13 9
20. Nottingham Forest 12 2 3 7 8–23 –15 9
Legfrissebb hírek

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
1 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
3 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
5 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
7 órája

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
10 órája

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
13 órája

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik