Man. City: Nem tudtam, hogy Haaland ilyen messziről is tud lőni – Grealish

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.09.19. 17:30
null
Grealish és Haaland is gólt lőtt a hétvégén (Fotó: AFP)
A Manchester City labdarúgócsapatának angol válogatott középpályása, Jack Grealish a csapattársáról, Erling Haalandról viccelődött a Wolverhampton elleni 3–0-s győzelem után – írja a goal.com.


Jack Grealish szombaton megszerezte első gólját a Premier League jelenlegi kiírásában, a Wolverhampton Wanderers ellen volt eredményes. A Manchester City középpályása már az 1. percben betalált, negyedórával később pedig jött a szokásos Erling Haaland-gól is.

A norvég csatár ezúttal nem egy közeli befejezéssel vagy fejessel hívta fel magára a figyelmet, hanem a tizenhatoson kívülről, a gyengébbik lábával lőtt a jobb alsó sarokba.

A találkozó után Grealish nyilatkozott tréfásan a klasszis csapattársról.

„Véleményem szerint a világ legjobb csatára játszik nálunk. Megszállottja a gólszerzésnek, ami igencsak fontos egy támadónak. Rajtunk múlik, milyen labdákkal szolgáljuk ki a tizenhatoson belül. Pont az előbb beszélgettem vele, s mondtam neki, »nem is tudtam, hogy ilyen messziről is tudsz lőni!«” – mondta Jack Grealish.

Haaland a góljával egyébként történelmet írt – ő az első játékos, aki az első négy idegenbeli PL-meccsén is betalált. Az Opta statisztikája szerint a Salzburgtól való 2020 januári távozása óta minden sorozatot figyelembe véve 99 mérkőzésen már kereken 100 gólnál jár!

 


 

 

 

Legfrissebb hírek

Hivatalos: Kerkez Milos a 6-os, Pécsi Ármin a 41-es mezszámot kapta Liverpoolban

Angol labdarúgás
21 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Premier League: visszatért a Cityhez a legnagyobb angol kapustehetség

Angol labdarúgás
2025.07.29. 20:47

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
2025.07.26. 14:17

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30
Ezek is érdekelhetik