MU: Ten Hag Ronaldo jövőjéről is beszélt a hétfői érkezése előtt

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.05.16. 12:40
null
Erik ten Hag számít Ronaldóra a következő idényben (Fotó: AFP)
Erik ten Hag vasárnap, a Vitesse elleni holland bajnokin (2–2) irányította utoljára az Ajaxot, mielőtt új csapatához, a Manchester Unitedhez csatlakozik. A holland menedzser hétfőn Manchesterbe utazik, hogy megtegye a szükséges előkészületeket, előtte azonban az MU klasszis támadója, Cristiano Ronaldo jövőjéről is beszélt. 

Az elmúlt hónapokban felerősödtek a találgatások Cristiano Ronaldo jövőjével kapcsolatban, mivel sokan úgy gondolják, hogy a portugál sztár játékstílusa nem egyezik Erik ten Hag elképzeléseivel. Ugyanakkor a holland menedzser a Telegraafnak elmondta, számít a 37 éves támadóra.

„Ronaldo már bizonyította, hogy egy óriás, és azt hiszem, még mindig nagyon ambiciózus. Persze, hogy meg akarom tartani. Nagyon fontos játékosa volt a Unitednek ebben az évadban, és nagyszerű statisztikákat hozott össze” – mondta az Ajaxszal bajnoki címet nyerő Ten Hag.

A tabella 6. helyén álló Manchester United játékosai az eddigi 37 bajnokijukon összesen 57-szer voltak eredményesek, Ronaldo ennek a 31.6 százalékát (18 gól) vállalta, minden sorozatot figyelembe véve pedig 24 találatot szerzett a jelenleg futó évadban.

Pár napja az ötszörös aranylabdás is üzent a manchesteriek következő trénerének:

Legfrissebb hírek

Folytatódik a Carrick-varázslat: a City, az Arsenal és a Fulham után a Tottenhamet is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
9 perce

Hogyan illik Tóth Alex a Bournemouth középpályájába?

Angol labdarúgás
4 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
16 órája

A szaúdi futball-liga közleményben reagált Cristiano Ronaldo bojkottjára

Minden más foci
Tegnap, 11:36

A korábbi erőnléti edző meglepő részleteket árult el Szoboszlai liverpooli pályafutásának kezdeteiről

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:25

Benzema mesterhármassal debütált, miután C. Ronaldo tiltakozott az átigazolása miatt

Minden más foci
Tegnap, 9:00

Arne Slot elárulta, mi változott Kerkez Milos kapcsán a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.02.05. 11:29

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
2026.02.03. 13:18
Ezek is érdekelhetik