Liverpool: „Ez a világ legnagyszerűbb klubja” – Klopp az ünneplésen

B. D. K.B. D. K.
2022.05.30. 11:40
Mint ismert, a Real Madrid 1–0-ra legyőzte a Liverpoolt a labdarúgó Bajnokok Ligája szombat esti saint-denis-i döntőjében, és története során 14. alkalommal hódította el az európai klubfutball legértékesebb serlegét. A blancókhoz hasonlóan a „vörösök” is két trófeával zárták az idényt, akiket hatalmas tömeg fogadott Liverpoolban vasárnap.
AZ ÜNNEPLÉSRŐL MÉG TÖBB FOTÓT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHET MEG! (Fotó: Getty Images)
AZ ÜNNEPLÉSRŐL MÉG TÖBB FOTÓT A KÉPRE KATTINTVA TEKINTHET MEG! (Fotó: Getty Images)

 


„Ez a világ legnagyszerűbb klubja! Nem érdekel, mit gondolnak mások” – nyilatkozta büszkén az ünneplő liverpooliak között a csapat menedzsere, Jürgen Klopp, akit lenyűgözött, hogy az elveszített BL-döntő ellenére is ennyi drukker kijött másnap az utcákra ünnepelni őket.



Ugyan a Liverpoolnak még májusban is megvolt arra az esélye, hogy első angol klubként mind a négy trófeát bezsebelje, a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is „csak” ezüstérmet szerzett. Kloppék a Ligakupában és az FA-kupában diadalmaskodtak, mindkét sorozatban a Chelsea-t győzték le a fináléban tizenegyesekkel.


Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
2026.09.26. 20:56

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
2026.09.26. 00:00

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
2026.09.25. 09:10

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Virgil van Dijk: Remélem, Jürgen Klopp vereséggel kezd a németek élén

Minden más foci
2026.09.24. 09:24

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
2026.09.23. 21:28

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38