Akár Steven Gerrard is lehet a banánhéj, amin a Man. City elcsúszik

KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁNKOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2022.02.23. 14:12
null
Mohamed Szalah és Joao Cancelo versenyfutása még a bajnoki cím szempontjából is kiemelt fontosságú lehet (Fotó: AFP)
A Tottenham manchesteri sikere után a vesztett pontok tekintetében mindössze három egység választja el egymástól a címvédő Manchester Cityt és első számú üldözőjét, a Liverpoolt. A bajnoki címért folyó versenyfutás ismét nyíltnak tűnik, ennek apropóján megnéztük, az előző öt évadban, azaz a Pep Guardiola nevével fémjelzett City-korszakban miként alakult a csapat, valamint a riválisok hajrája.

 

Tizenkét fordulóval a 2021–2022-es idény vége előtt ismét éles a bajnoki címét folyó verseny az angol élvonalban. A Liverpool – amely a tabellán volt már tíz pont feletti lemaradásban is a címvédőtől – a vesztett pontok tekintetében három egységre megközelítette az éllovas Manchester Cityt. Ennek apropóján megnéztük, hogy az előző öt évadban miként alakult a bajnoki hajrá.

Pep Guardiola manchesteri kinevezése, azaz 2016 nyara óta csupán egy alkalommal fordult elő, hogy ne az a csapat nyerte volna a Premier League bajnoki címét, amely 26 forduló után az élen állt. Akkor is épp a City volt az, amely „fordított” a hajrában. A 2018–2019-es kiírásban hárompontos hátrányból tudott egypontos előnnyel az élen végezni.

Az 1. és 2. hely alakulása Guardiola manchesteri kinevezése óta
26 forduló után 38 forduló után
idény első második első második
2016–2017 Chelsea, 63 pont Tottenham, 53 Chelsea, 93 Tottenham, 86
2017–2018 Man. City, 69 pont Man. United, 56 Man. City, 100 Man. United, 81
2018–2019 Liverpool, 65 pont Man. City, 62 Man. City, 98 Liverpool, 97
2019–2020 Liverpool, 76 pont Man. City, 54 Liverpool, 99 Man. City, 81
2020–2021 Man. City, 62 pont Man. United, 50 Man. City, 86 Man. United, 74
2021–2022 Man. City, 63 pont Liverpool, 57* ? ?


Öt évre visszamenőleg a City kétszer is összehozta, hogy faragjon a hátrányán a 26. és a 38. forduló között. A már említett, végül a Guardiola-csapat bajnoki címével zárult 2018–2019-es idény mellett a 2019–2020-as kiírás volt a másik. Ez volt az az év, amikor a koronavírus-válság beköszöntéig és a hónapokra nyúlt kényszerű leállásig a Liverpool veretlenül vágtatott a PL-trófea felé, majd az újraindítást követően több váratlan pofonba is beleszaladt. Igaz, az elsősége így sem került komoly veszélybe: a 26. fordulóban látott 22 pontos előnyből 18 megmaradt.

Egyelőre Pep Guardioláék állnak előrébb, de Jürgen Kloppot és a Liverpoolt sem kell félteni (Fotó: AFP)
Egyelőre Pep Guardioláék állnak előrébb, de Jürgen Kloppot és a Liverpoolt sem kell félteni (Fotó: AFP)


A CITY HAJRÁI RENDRE JÓK, DE A POOLT SE KELL FÉLTENI

„Hetekkel ezelőtt megmondtam, annyi meccset kell nyernünk, ahányat csak lehetséges, felesleges a bajnoki címről beszélni. Minden meccs óriási, de tényleg óriási csata a számunkra. Pontosan tudjuk ezt, de most újra megtapasztalhattuk, hogy mennyire bonyolult is a helyzetünk. Október óta nem vesztettünk mérkőzést a Premier League-ben – jól jön az emlékeztető, hogy nekünk sem megy minden csak úgy” – nyilatkozta Guardiola a Tottenham elleni, szombati vereség után. A katalán szakember minimális frusztrációról árulkodtak, ami nem csoda, hiszen tényleg nehéz olyan sajtótájékoztatót találni az elmúlt hetekből, ahol ne kapta volna meg a kérdést, eldőlt-e a bajnoki cím kérdése...

Bár a pillanatnyi tendencia nem túl hízelgő a Cityre nézve, az elmúlt évek tapasztalatai annál inkább.

Ha a ténylegesen begyűjtött pontszámot arányosítjuk a maximálisan megszerezhető pontokkal, akkor még egyértelműbb: a Guardiola-csapat a lehető legritkább esetben „fárad el” a végjátékra. Az elmúlt években kétszer stagnált a City teljesítménye, míg háromszor fokozni is tudta a tempót: a 2016–2017-es idényben 67.9-ről 68.5, a 2018–2019-esben 79.5-ről 85.9, a 2019–2020-asban 69.2-ről 71.1 százalékra nőtt a csapat eredményessége a 26.-tól a 38. fordulóig.

Ami ennél is fontosabb, hogy az öt év alatt egyszer sem rontott a tabellán elfoglalt pozícióján, 2017-ben és 2020-ban éllovasként behúzta a bajnoki címet, 2020-ban pedig második volt 26 forduló után és második is lett a végelszámolásnál. Eközben 2017-ben a negyedikről sikerült fellépni a dobogóra és megszerezni a harmadik helyet, 2019-ben pedig a második helyről előzni és behúzni az aranyérmet.

A Manchester City idényei a Guardiola-korszakban

26 forduló után 38 forduló után
2016–2017 4. hely, 53 pont 16 gy, 5 d, 5 v 3. hely, 78 pont 23 gy, 9 d, 6 v
2017–2018 1. hely, 69 pont 22 gy, 3 d, 1 v 1. hely, 100 pont 32 gy, 4 d, 2 v
2018–2019 2. hely, 62. pont 20 gy, 2 d, 4 v 1. hely, 98 pont 32 gy, 2 d, 4 v
2019–2020 2. hely, 54 pont 17 gy, 3 d, 6 v 2. hely, 81 pont 26 gy, 3 d, 9 v
2020–2021 1. hely, 62 pont 19 gy, 5 d, 2 v 1. hely, 86 pont 27 gy, 5 d, 6 v
2021–2022 1. hely, 63 pont 20 gy, 3 d, 3 v ?
Klopp is tisztában van az erőviszonyokkal: ha nem botlanak, akkor a kezükben a sorsuk, mástól viszont aligha várhatnak plusz segítséget (Fotó: AFP)
Klopp is tisztában van az erőviszonyokkal: ha nem botlanak, akkor a kezükben a sorsuk, mástól viszont aligha várhatnak plusz segítséget (Fotó: AFP)

Viszont a Klopp-érában a Liverpool hajráival sincs gond. Sőt, a legutóbbi öt kiírásból csupán egyszer romlott a csapat teljesítménye a bajnokság utolsó harmadához érve: ironikus módon a 2019–2020-as, bajnoki címmel zárult, már emlegetett évadban.

A Liverpool problémája inkább az, hogy a jó hajrával együtt is képes helyezéseket bukni. 2018 tavaszán például a javulás ellenére is lecsúszott a dobogóról. Aztán ott a következő, azaz a 2019-es év, amikor szintén javult az utolsó 12 meccsen Mohamed Szalahék pontszerzési hatékonysága, mégis elbukták az első helyet a még nagyobbat hajrázó, a végjátékban egyetlen pontot sem hullajtó manchesteriekkel szemben.

A Liverpool idényei az elmúlt öt és fél évben
26 forduló után 38 forduló után
2016–2017 5. hely, 49 pont 14 gy, 7 d, 5 v 4. hely, 76 pont 22 gy, 10 d, 6 v
2017–2018 3. hely, 51 pont 14 gy, 9 d, 3 v 4. hely, 75 pont 21 gy, 12 d, 5 v
2018–2019 1. hely, 65 pont 20 gy, 5 d, 1 v 2. hely, 97 pont 30 gy, 7 d, 1 v
2019–2020 1. hely, 76 pont 25 gy, 1 d, 0 v 1. hely, 99 pont 32 gy, 3 d, 3 v
2020–2021 7. hely, 43 pont 12 gy, 7 d, 7 v 3. hely, 69 pont 20 gy, 9 d, 9 v
2021–2022 2. hely, 57 pont 17 gy, 6 d, 2 v ?

MI A HELYZET A JELENLEGI KIÍRÁSBAN?

A két csapat a 7. fordulóban találkozott először, a gól nélküli első félidőt követően a Liverpool kétszer is meg tudta szerezni a vezetést, előbb Sadio Mané, majd Mohamed Szalah volt eredményes, de a Citynek mindkétszer volt válasza, Phil Foden majd Kevin De Bruyne révén.

Diogo Jota alighanem képletesen is két vállra fektetné Kevin De Bruynét és a Man. Cityt... (Fotó: AFP)
Diogo Jota alighanem képletesen is két vállra fektetné Kevin De Bruynét és a Man. Cityt... (Fotó: AFP)

 

„Oké, ami azt illeti nem sokat változott a helyzet – reagált Jürgen Klopp a manchesteriek Tottenham elleni botlására és az így kialakult, liverpooli szemszögből a korábbinál jóval reményteljesebb helyzetre bármiféle hurráoptimizmus nélkül. – Továbbra is meg kell nyernünk az összes mérkőzésünket, ami... hát, hogyan is fogalmazzak, milyen feladat... Azt gondolom, arra nem számíthatunk, hogy a City nagyon sok pontot fog még elhullajtani. Mármint az elmúlt évek alapján nem az a tendencia, hogy olyan sokan meglepnék őket az idény végén. Szóval nem, erre tényleg nem alapozhatunk. Jó, talán egy-egy rosszabb meccs lehet, de akkor sem változik a lényeg: nyernünk kell. Minden hátralévő meccsen.

Ha más nem is, a Liverpool még legyőzheti a riválist...

Jelen állás szerint kulcsmérkőzés lehet a két csapat április második hétvégéjére kiírt, a bajnokság 32. fordulójában lejátszandó mérkőzése, amelyen a Manchester City léphet majd pályára hazai közönség előtt. A Liverpool számára intő tendencia, hogy Guardiola kinevezése óta nem tudott bajnokit nyerni az Etihadban. A Klopp-csapat legutóbbi, Etihadban elért PL-sikerééig 2015 novemberéig kell visszakeresnünk – akkor még Manuel Pellegrini ült a manchesteri kispadon.

A párharc manchesteri bajnoki meccsei Guardiola kinevezése óta
2017. március 19.. Manchester City–Liverpool 1–1 (0–0)
2017. szeptember 9.. Manchester City–Liverpool 5–0 (2–0)
2019. január 21.. Manchester City–Liverpool 2–1 (1–0)
2020. február 7.. Manchester City–Liverpool 4–0 (3–0)
2020. november 8.. Manchester City–Liverpool 1–1 (1–1)

 

Más kérdés, hogy a két csapat, illetve a két edző, Klopp és Guardiola párharca már közel sem ilyen egyoldalú. A PL-ben a spanyol ötször, a német négyszer ünnepelhetett győzelmet négy döntetlen mellett – anno a Bayern München és a Dortmund trénereként Németországban is találkoztak, ott nyolc meccsen egy döntetlen mellett négyszer nyert Guardiola, háromszor Klopp csapata. A liverpooliak örömmel idézhetik fel a 2018-as BL-negyeddöntőt is, ahol kettős győzelemmel, az Etihadban például 2–1-re nyerve jutottak tovább.

Az angol élvonal kiírásának sajátossága miatt ugyanakkor akkor sem dőlhetne hátra a Pool, ha ismét nyerni tud a City otthonában: az egymás elleni eredmény hiába kedvezne a Mersey-partiaknak, pontegyenlőség esetén a versenyszabályzat szerint nem ez dönt, hanem 1): a jobb gólkülönbség, 2): a több lőtt gól, míg ha mindkét mutató egált jelent, akkor a bajnoki címről rájátszás dönt.

Annál izgalmasabban aligha dőlhetne el a bajnoki cím, mintha 38 meccs után szükség van még egy „döntőre” is...

A Manchester City vagy a...
A Manchester City vagy a...
... Liverpool ünnepelhet ismét? (Fotók: AFP)
... Liverpool ünnepelhet ismét? (Fotók: AFP)

LEHET, HOGY STEVEN GERRARD LESZ A MÉRLEG NYELVE?

A két csapat 2019-es versenyfutása egészen emlékezetesre sikerült, akkor az utolsó 12 meccsen a City és a Liverpool is veretlen maradt, ám mivel a „vörösöknél” becsúszott két döntetlen (a Manchester United és az Everton ellen, mindkétszer idegenben 0–0), Guardioláék lettek a bajnokok. Ezúttal az MU és az Everton ugyan szintén vár még a Liverpoolra, ám mindkétszer otthon...

Steven Gerrard ugyan az Aston Villa kispadján ül, de aligha közömbös számára, hogy a City vagy a Liverpool nyeri a bajnokságot (Fotó: AFP)
Steven Gerrard ugyan az Aston Villa kispadján ül, de aligha közömbös számára, hogy a City vagy a Liverpool nyeri a bajnokságot (Fotó: AFP)

Ami azonban az élet furcsa játéka is lehet, az az, hogy az utolsó körben Steven Gerrard Aston Villája mérkőzik majd a Manchester Cityvel. Ha ezen a ponton még nyitott a bajnoki cím kérdése, aligha lehetne a City legyőzésére motiváltabb menedzsert találni.

Ki tudja, lesz-e az élet akkora forgatókönyvíró, hogy a 2014-es, emlékezetes elcsúszás és az abból a Gerrard-bakiból következő Chelsea-győzelem, végül pedig Man. City-bajnoki cím után épp az egykori liverpooli, a Mersey-partján most is legendaként emlegetett menedzser jelentse a banánhéjat Guardioláék menetelésében?

A két bajnokaspiráns hátralévő meccsei

Manchester City Liverpool
19. forduló Leeds United (otthon)
27. forduló Everton (idegenben) Arsenal (idegenben)
28. forduló Man. United (otthon) West Ham United (o)
29. forduló Crystal Palace (i) Brighton (i)
30. forduló Brighton (o) Manchester United (o)
31. forduló Burnley (i) Watford (o)
32. forduló Liverpool (o) Manchester City (i)
33. forduló Wolverhampton (i) Aston Villa (i)
34. forduló Watford (o) Everton (o)
35. forduló Leeds United (i) Newcastle (i)
36. forduló Newcastle (o) Tottenham (o)
37. forduló West Ham United (i) Southampton (i)
38. forduló Aston Villa (o) Wolverhampton (o)
A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Manchester City 26 20 3 3 63–17 +46 63
2. Liverpool 25 17 6 2 64–20 +44 57
3. Chelsea 25 14 8 3 49–18 +31 50
4. Manchester United 26 13 7 6 44–34 +10 46
5. West Ham 26 12 6 8 45–34 +11 42
6. Arsenal 23 13 3 7 36–26 +10 42
7. Wolverhampton 24 12 4 8 23–18 +5 40
8. Tottenham 23 12 3 8 31–31 0 39
9. Brighton & Hove Albion 25 7 12 6 25–28 –3 33
10. Southampton 25 7 11 7 32–37 –5 32
11. Leicester City 23 7 6 10 37–43 –6 27
12. Aston Villa 24 8 3 13 31–37 –6 27
13. Crystal Palace 25 5 11 9 32–36 –4 26
14. Brentford 26 6 6 14 27–42 –15 24
15. Leeds United 24 5 8 11 29–50 –21 23
16. Everton 23 6 4 13 28–40 –12 22
17. Newcastle 24 4 10 10 26–45 –19 22
18. Watford 24 5 3 16 24–43 –19 18
19. Burnley 22 2 11 9 20–29 –9 17
20. Norwich City25451615–53–3817

SZERDAI SPORTMŰSOR
ANGOL PREMIER LEAGUE
ELMARADT MÉRKŐZÉSEK
13. FORDULÓ
20.30:
Burnley–Tottenham (Tv: Spíler1)
18. FORDULÓ
20.30: Watford–Crystal Palace
19. FORDULÓ
20.45: Liverpool–Leeds United (Tv: Digi Sport1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik