MU: Rangnick az MLS-ben pallérozódó edzővel erősítette stábját

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.12.07. 17:14
null
Rangnick új neveket húzott elő a kalapból (Fotó: AFP)
A Manchester United élére nyárig szóló szerződéssel kinevezett Ralf Rangnicknak pótolnia kellett a Michael Carrick kiválásával keletkezett űrt, ezért a vezetőedzőként az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) pallérozódó Chris Armasszal és Sascha Lense sportpszichológussal erősítette meg edzői stábját.

 

Michael Carrick 15 év után elhagyja Manchester Unitedet, miután lejárt a megbízatása megbízott menedzserként, s habár Ralf Rangnick felajánlotta, legyen részese a csapat edzői stábjának, a korábbi angol válogatott középpályás ezt visszautasította. A német trénernek – akit a Crystal Palace elleni (győztes) debütáló meccsén a klub korábbi játékosa, a jelenlegi technikai igazgató, Darren Fletcher és Kieran McKenna segített – így erősítés után kellett néznie.

Rangnick a Young Boys elleni BL-csoportmeccset megelőző sajtótájékoztatón jelentette be a két új nevet. A másodedzőként csatlakozó Armas korábban a New York Red Bullst, illetve a Toronto FC-t is irányította, míg a sportpszichológus Lense már a Schalkénál és az RB Leipzignál is együtt dolgozott a manchesteriek megbízott menedzserével.

„Nem lesz sok változás a stábban, eddig nagyon elégedett vagyok a munkájukkal. Rengeteget segítettek az elmúlt pár napban” – idézte a klub hivatalos oldala Ralf Rangnickot, aki azt is elárulta a sajtótájékoztatón, hogy a sokszor mellőzött Nemanja Matics lesz a csapatkapitány a svájci gárda elleni találkozón.

Legfrissebb hírek

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:50

Premier League: visszatért a Cityhez a legnagyobb angol kapustehetség

Angol labdarúgás
2025.07.29. 20:47

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

„Rekordüzlet számunkra” – mégsem szerződik Londonba az angol válogatott középpályás

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:11

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

A Liverpool „Örökké 20” emblémával játszik Diogo Jota emlékére a következő idényben

Angol labdarúgás
2025.07.26. 14:17

Alexander Isak nem utazott el a Newcastle edzőtáborába

Angol labdarúgás
2025.07.24. 15:30
Ezek is érdekelhetik