PL: jöhet az újabb szintlépés a West Hamnél, aláírt a cseh tulajdonostárs

2021.11.10. 19:14
null
A csapat menedzserének, David Moyesnak is jobb lehetőségei lehetnek a jövőbeli tárgyalásoknál (Fotó: AFP)
Huszonhét százalékos részesedést szerzett az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő West Ham Unitedben egy cseh befektetési csoport – adta hírül a Magyar Távirati Iroda. Daniel Kretinsky szerepvállalásáról már hetek óta lehetett hallani, ám az üzlet csak most lett hivatalos.

 

A Sparta Praha többségi tulajdonával rendelkező milliárdos, Daniel Kretinsky által irányított 1890s holdings a.s. szállt be a londoni klubba, melyben ő és egy kollégája, Pavel Horsky elnökségi tag lett. A megállapodást illetően Kretinsky úgy fogalmazott, kiváltságosnak érzi magát, hogy segíthet a hagyományaira büszke West Hamnek, amely pedig azt közölte, hogy az új befektető érkezésével lehetőségük lesz csökkenteni hosszú lejáratú adósságukat, egyúttal folytathatják a fejlesztéseket – írja az MTI.

A David Moyes által irányított csapat – melynek több cseh játékosa is van – 11 forduló után a harmadik helyen áll a tabellán.

AZ ÁLLÁS
1. Chelsea 11 8 2 1 27–4 +23 26
2. Manchester City 11 7 2 2 22–6 +16 23
3. West Ham 11 7 2 2 23–13 +10 23
4. Liverpool 11 6 4 1 31–11 +20 22
5. Arsenal 11 6 2 3 13–13 0 20
6. Manchester United 11 5 2 4 19–17 +2 17
7. Brighton & Hove Albion 11 4 5 2 12–12 0 17
8. Wolverhampton 11 5 1 5 11–12 –1 16
9. Tottenham 11 5 1 5 9–16 –7 16
10. Crystal Palace 11 3 6 2 15–14 +1 15
11. Everton 11 4 3 4 16–16 0 15
12. Leicester City 11 4 3 4 16–18 –2 15
13. Southampton 11 3 5 3 10–12 –2 14
14. Brentford 11 3 3 5 13–14 –1 12
15. Leeds United 11 2 5 4 11–18 –7 11
16. Aston Villa 11 3 1 7 14–20 –6 10
17. Watford 11 3 1 7 12–19 –7 10
18. Burnley 11 1 5 5 11–17 –6 8
19. Newcastle 11 – 5 6 12–24 –12 5
20. Norwich City111285–26–215

 

 

Legfrissebb hírek

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
11 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
16 órája

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Iraola: Tudom, mennyire nehéz nyerni Bournemouthban

Angol labdarúgás
2026.09.21. 10:24