Man. United: az idény végéig Rangnick a menedzser – hivatalos

M. D.M. D.
2021.11.29. 12:42
null
Ralf Rangnick hamarosan munkába áll Manchesterben (Fotó: AFP)
Beigazolódtak a korábbi sajtóhírek, az idény végéig Ralf Rangnickot bízták meg a Manchester United irányításával – számolt be róla az angol futballklub a hivatalos honlapján.

 

A 63 éves német szakember szerződése menedzserként a 2021–2022-es idény végéig szól, majd a nyártól két éven át tanácsadói szerepet tölt be az angol klubnál.

A Manchester United közleménye hozzáteszi, amíg Rangnick munkavállaláshoz szükséges vízumát megszerzik, addig továbbra is az Ole Gunnar Solskjaer menesztése után átmeneti jelleggel kinevezett Michael Carrick irányítja a csapat felkészülését.

Rangnick kinevezését már a múlt héten megjövendölte a brit sajtó. Vezetőedzőként korábban dolgozott a VfB Stuttgartnál, a Hannovernél, a Schalkénál és az RB Leipzignél is. Fontos szerepe volt a Red Bull által szponzorált klubok (RB Leipzig, Red Bull Salzburg, New York Red Bulls, Red Bull Bragantino) felépítésében és felvirágoztatásában. A lipcseiek vezetőségében többször is vállalt különböző sportvezetői feladatokat. Vezetőedzői pályafutása során a Schalkéval egy Német Kupát és egy Német Szuperkupát zsebelt be. Bár edzőként a legmagasabb szinten még nem nyert nemzetközi trófeákat vagy bajnoki címet, taktikai felfogásából, játékstílusából a legnagyobb jelenkori trénerek is merítenek, mint például Thomas Tuchel vagy Jürgen Klopp.

A Manchester United a hivatalos bejelentése végén köszönetet mondott a Lokomotiv Moszkvának, amiért hozzájárult ahhoz, hogy Rangnick Manchesterben folytathassa a munkáját. Arról nincs hír, hogy az angol klub milyen kondíciók mellett szerződtette a szakembert az orosz egyesülettől.

A Manchester United a Premier League-ben 13 forduló után a 8. helyen áll, a Bajnokok Ligájában már biztossá tette helyét a legjobb 16 között.


Legfrissebb hírek

Alisson visszatért a Liverpoolba, hosszabbított és a BL-re összpontosít

Angol labdarúgás
11 órája

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
21 órája

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:08

A Premier League történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea

Angol labdarúgás
Tegnap, 15:50

Liverpooli lábnyomok: itt az ideje Arne Slot távozásának?

Légiósok
Tegnap, 13:41

Szoboszlai szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.03.15. 19:24

Szoboszlai újabb szabadrúgásgólt szerzett – videó

Légiósok
2026.03.15. 18:00

PL: Bruno Fernandes két gólpasszt is kiosztott, a Villát is legyőzte az MU

Angol labdarúgás
2026.03.15. 17:09
Ezek is érdekelhetik