Szuperliga: a Chelsea vezetősége magyarázatot adott és elnézést kért

Cs. B.Cs. B.
2021.04.24. 13:00
null
A Chelsea vezetősége és Roman Abramovics tulajdonos (felülről a második sorban, balról a második) elnézést kért a szurkolóktól (Fotó: AFP)
Mint ismert, a Chelsea FC egyike volt azon kluboknak, amelyek az Európai Szuperliga (ESL) megalapításában részt vettek, majd a létrehozás után két nappal ki is léptek abból, részben a klub szurkolóinak éles kritikái és tüntetése miatt. Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier Leauge) szereplő együttes tulajdonosa, Roman Abramovics és vezetősége nyílt levelet fogalmazott meg a Chelsea-szurkolóknak címezve a klub honlapján, amelyben magyarázatot adtak az elmúlt napok történéseire.  

 

„Mindig is az volt a célunk, hogy a Chelsea FC a világ legjobb klubja legyen. A Szuperligához való csatlakozásunkkor is ez volt a célunk, hiszen nem akartuk, hogy a Chelsea kihagyja annak a lehetőségét, hogy egy potenciálisan erős bajnokságban szerepelhessen, sem azt, hogy az európai riválisainkkal szemben hátrányba kerüljünk. Elkötelezettek vagyunk a szurkolókkal és minden érdekelttel szemben a nyílt és rendszeres párbeszédre, de erre az időbeli és a titoktartási korlátozások miatt ezúttal nem volt idő folytatott ” – fogalmazott a levélben klub vezetősége. Más kérdés, hogy az ESL-elnök Florentino Pérez korábban elmondta, hosszú előkészítő munka előzte meg a Szuperliga bejelentését, de a Chelsea-nél nem használták ki ezt az időt arra, hogy felmérjék a drukkerek véleményét. Most már belátják a vezetők, ez hiba volt.

„A bejelentést követő aggodalmat tapasztalva, a klub a szurkolókra hallgatva visszalépett – folytatódik a nyílt levél. – A tulajdonos és az igazgatóság is belátja, egy ekkora döntés meghozatala szélesebb körű egyeztetést igényelt volna. Nagyon sajnáljuk, hogy ez elmaradt.

A klub mindig próbál nyitott lenni a szurkolói felé, ez a jövőben is így lesz, és mindent megteszünk azért, hogy újra elnyerjük a bizalmatokat. Ugyanakkor arra kérünk titeket, hogy ez kölcsönös és tiszteletteljes módon történjen, ugyanis a klub egyes képviselői elfogadhatatlan támadásoknak voltak kitéve.

A Chelsea rendkívül gazdag történelemmel rendelkezik, és szerencsések vagyunk, hogy a résztvevői lehetünk ennek. A klub előttünk is létezett, és utánunk is létezni fog. A mi munkánk, hogy biztosítsuk a jelen és a jövő sikereit” – zárta levelét a klub tulajdonosa és a vezetőség.

 

 

Legfrissebb hírek

Ronald Araújo a Liverpoolé – hivatalos

Angol labdarúgás
12 órája

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
18 órája

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Xabi Alonso szerint nagy potenciál rejlik a Chelsea-ben

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:37

Közel a visszatéréshez a Liverpool olasz védője

Angol labdarúgás
2026.08.07. 09:17

Matthias Jaissle lett a Newcastle United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.08.05. 20:38

Bruno Guimaraest hetvenötmillióért viszi az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.05. 11:19

PREMIER LEAGUE 2026–2027, ADATBANK, MENETREND, EREDMÉNYEK

Angol labdarúgás
2026.08.04. 14:31