Man. City: ügynök nélkül – De Bruyne rendhagyó módon hosszabbított

2021.04.08. 10:05
null
Kevin De Bruyne meghosszabbította szerződését (Fotó: AFP)
A Manchester City klasszis középpályása, Kevin De Bruyne 2025-ig meghosszabbította a szerződését a csapattal. A történet pikantériája, hogy ezt egészen rendhagyó módon tette. 

 

A 29 éves belga játékos 2015 óta a Manchester City oszlopos tagja és esze ágában sincs elhagyni a klubot, ahogyan esze ágában sem volt ügynök által intézni a hosszabbítást. Úgy döntött inkább, hogy egyedül ül le a csapat vezetőségével tárgyalni – írta meg aThe Athletic.

Kevin De Bruyne nemcsak az érzelmeire hallgatott az új szerződés aláírásakor, hanem a számokra is, ugyanis felbérelt egy csapat adatelemzőt, hogy kiértékeljék a játékát a Citynél. Mindent számításba vettek, főleg az ő szerepét a csapatban. A középpályás emellett a klubbal is egyeztetett, hogy meggyőződjön róla, a Bajnokok Ligája megnyerésének érdekében mindent megtesz-e az egyesület.

De Bruyne eddig 255 mérkőzésen lépett pályára a manchesteri gárdában, és összesen 65 góllal, valamint 105 gólpasszal segítette a csapatot.

Legfrissebb hírek

West Ham–Tottenham: adófizetői szempontból nem mindegy, melyik esik ki

Angol labdarúgás
2 órája

A Chelsea bejelentette Xabi Alonso érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:55

Megvan a szóbeli megállapodás, Xabi Alonso a Premier League-ben vállal munkát

Angol labdarúgás
2026.05.16. 20:35

Szoboszlai két gólpassza ellenére a Liverpool kikapott, az Aston Villa biztosította be a BL-indulását

Angol labdarúgás
2026.05.15. 22:58

Manuel Neuer további egy évig a Bayern München játékosa lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2026.05.15. 18:05

Az idény végén visszavonul az Everton klubrekordere

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:57

Akár már a héten eldőlhet, hogy Michael Carrick marad a Man. United vezetőedzője

Angol labdarúgás
2026.05.15. 13:54

Kémkedési balhé boríthatja a Premier League-ért zajló rájátszás programját

Angol labdarúgás
2026.05.15. 11:43
Ezek is érdekelhetik