Anglia: elhunyt az élvonal történetének első nem brit edzője

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.01.27. 09:01
null
Jozef Venglos 84 éves volt (Fotó: Getty Images)
Nyolcvannégy éves korában elhunyt Jozef Venglos, aki 1990-ben az első nem brit edző lett az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság történetében – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

A szakember keddi halálhíréről az Aston Villa számolt be, melyet Venglos egy szezonon keresztül irányított. Ő volt az első olyan menedzser az angol élvonal történetében, aki az Egyesült Királyságon kívülről érkezett a ligába.

A tréner másodedzője volt az 1976-ban Európa-bajnok csehszlovák válogatottnak, melyet aztán szövetségi kapitányként az 1990-es világbajnokságon a negyeddöntőig vezetett. A rózsahegyi születésű szakember 1993-ban az első szövetségi kapitánya volt a szlovák válogatottnak, miután az ország függetlenné vált – idézte fel az MTI.

A hírügynökség felelevenítette, Venglos az Aston Villával a 17. helyen végzett az angol bajnokságban az 1990–1991-es idényben, majd a török Fenerbahcét irányította.

Több mint 30 évig tartó edzői pályafutása során volt malajziai és ománi, valamint ausztrál szövetségi kapitány is, de dolgozott trénerként többek között a skót Celticnél és a portugál Sportingnál is – írta a Magyar Távirati Iroda.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Gyáfrás Dávid, az ETO és a Veszprém korábbi kézilabdázója

Kézilabda
17 órája

Gyász: elhunyt Ódor Lajos evezős olimpikon

Egyéb egyéni
20 órája

Gyász: elhunyt Soltész Gréta, korábbi válogatott atléta

Atlétika
21 órája

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
2026.02.04. 11:14

„Köszönöm, hogy a féltestvéred lehettem” – Gyarmati Andrea megható írással búcsúzott Fenyő Miklóstól

Úszás
2026.02.02. 09:02

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Gyász: elhunyt Lukáts György újságíró

Egyéb egyéni
2026.01.29. 22:03

Kiderült, mi okozhatta a PAOK-szurkolók romániai tragédiáját

Európa-liga
2026.01.28. 16:32
Ezek is érdekelhetik