Anglia: Rooney vezetőedző szeretne lenni a Derby Countynál

2020.11.20. 12:04
null
Rooney vezetőedző szeretne lenni a Derby Countynál (Fotó: AFP)
Wayne Rooney azt mondta, szeretne egykori válogatott társa, Frank Lampard nyomába lépni, és belátható időn belül a Derby County labdarúgócsapatának vezetőedzője lenni – írja az MTI.

 

A futballista januári érkezése óta játékos-edzői státuszban van az angol másodosztályban jelenleg sereghajtó együttesnél, és tagja annak a négyfős trénerstábnak is, amely a szombati bajnokira készíti fel a gárdát, miután az eddigi vezetőedző, Phillip Cocu a múlt héten távozott a klubtól. A hétvégén a magyar válogatott Nagy Ádámot is foglalkoztató Bristol City lesz az ellenfél.

A most már a Chelsea-t irányító Lampardot 2018 nyarán nevezték ki a Derby vezetőjévé, és ő abban az idényben a rájátszásig vezette a csapatot.

„Nem lennék elég ambiciózus, ha itt üldögélnék és azt mondanám, nem akarom ezt a posztot – mondta a 35 éves Rooney.Mindannyian azért jövünk ebbe a sportágba, mert futballozni akarunk, utána azonban döntést kell hoznunk arról, hogy akarjuk-e folytatni edzőként. Az utóbbi években, azt hiszem, világossá tettem, hogy engem érdekel ez a munka, főleg látva Steven Gerrardot, Lampardot és Scott Parkert, akik jó állásokat kaptak és remekül teljesítenek. Először is le kell tudnunk a következő két-három mérkőzést, és ha azok jól sikerülnek, akkor jó pozícióból kezdhetek esetleg tárgyalni.”

A volt válogatott támadó azt is elárulta, hogy nincs messze az idő, amikor szögre akasztja a futballcipőjét.

„Már nem vagyok a csúcson. Egyrészt még az öltözőben vagyok játékosként, másrészt viszont már a csapat vezetésében is segédkezek. Meglátjuk, merre vezet az út” – tette hozzá.

Rooney 120 szereplésével második helyen áll az örökranglistán az angol válogatottban, ezeken a mérkőzéseken 53 gólt lőtt, mellyel ő az ország gólrekordere.

(MTI)

Legfrissebb hírek

PREMIER LEAGUE 2026–2027, ADATBANK, MENETREND, EREDMÉNYEK

Angol labdarúgás
2026.08.04. 14:31

Eddie Howe lemond a Newcastle vezetőedzői posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:38

Szoboszlai Dominik: Szeretnék előrelépni és példát mutatni

Angol labdarúgás
2026.07.30. 20:43

Rogers Londonba igazolásában nagy szerepe volt legjobb barátjának, Cole Palmernek

Angol labdarúgás
2026.07.22. 11:46

Elhunyt Kevin Keegan, a Liverpool FC legendája, kétszeres aranylabdás labdarúgó

Angol labdarúgás
2026.07.20. 16:57

Zidane élete formájában okította a brazilokat – vb-múltidézés videókkal

Minden más foci
2026.07.01. 12:37

Hiába távozna, a Chelsea 120 millió fontot kér Enzo Fernándezért

Angol labdarúgás
2026.05.28. 13:38

„Ma többet sírtam, mint az egész eddigi életemben” – Szalah érzelmesen búcsúzott az Anfieldtől

Angol labdarúgás
2026.05.25. 08:23