PL: a Tottenhamhez csatár, a West Ham Unitedhez védő érkezett

2020.10.02. 10:50
null
Carlos Vinícius a Benficából érkezik a Tottenhambe (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspur a brazil támadó, Carlos Vinícus, a West Ham United a cseh védő, Vladimir Coufal érkezését jelentette be.
Carlos Vinícius egy évre kölcsönbe, kivásárlási opcióval érkezik a Benficától a Tottenhambe. Piaci értéke a Transfermarkt szerint eléri a 20 millió eurót. A 25 éves, középső támadóként és balszélsőként is bevethető játékos korábban többek között a Monacót és a Napolit is erősítette, majd tavaly nyáron igazolt Lisszabonba, ahol az előző idény során a tétmérkőzéseken 24 gólig jutott.


Vladimir Coufal
hároméves szerződést kötött a West Hammel, előző klubja a Slavia Praha volt. A nyolcszoros cseh válogatott játékos eddig még csak hazáján belül váltott csapatot, 28 éves korában életében először áll légiósnak. Tomás Soucek után ő lesz a „kalapácsosok” második cseh játékosa. A Sky Sports szerint új klubja 5.5 millió eurót fizetett érte.

Az átigazolási időszak október 5-én zárul Angliában.

Vladimir Coufal a Slavia Prahát erősítette eddig (Fotó: AFP)
Vladimir Coufal a Slavia Prahát erősítette eddig (Fotó: AFP)
Legfrissebb hírek

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:29

Premier League: Szoboszlaié az idény legszebb gólja a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
2026.06.06. 13:53

Spirit of Shankly: a szurkolói elköteleződés egy életre szól a Liverpoolnál

Képes Sport
2026.06.06. 10:19

Andoni Iraola: Kiváltság és felelősség a Liverpoolnál dolgozni

Angol labdarúgás
2026.06.06. 08:39

„Utcahosszal mindenki előtt” – így látták Szoboszlai idényét a drukkerek

Angol labdarúgás
2026.06.04. 15:43

Távozott a Fulham vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.06.02. 17:52

Megegyezés született az új vezetőedzőről a Liverpoolnál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.06.02. 12:25

Szoboszlai máris a Liverpool legnagyobbjai között

Angol labdarúgás
2026.06.01. 15:36
Ezek is érdekelhetik