Man. City: De Bruyne nyitott a szerződéshosszabbításra

MTI, N. T.MTI, N. T.
Vágólapra másolva!
2020.10.11. 11:03
null
De Bruyne szívesen maradna a Manchester Cityben (Fotó: AFP)
Kevin De Bruyne kijelentette, nyitott a szerződéshosszabbításra, vagyis szívesen maradna a Manchester City labdarúgóklubnál.

„Nagyon boldog vagyok itt, ahogy ezt mindig mondtam. Ha a klubvezetők tárgyalni akarnak velem, nyitott vagyok rá, de egyelőre nem beszéltünk, szóval nem tudom, miért mondják az emberek, hogy már megszületett a megállapodás” – nyilatkozta De Bruyne.

A belga válogatott játékos 2015-ben a német VfL Wolfsburgtól érkezett, azóta a Premier League-et kétszer, az FA-kupát egyszer nyerte meg, és számos egyéni elismerésben is részesült.

Jelenlegi szerződése 2023 nyaráig szól, és a brit sportsajtó szerint ezt öt évvel hosszabbíthatja majd meg.

Közelmúltbeli hírek szerint Lionel Messi hamarosan elhagyhatja az FC Barcelonát, és a Manchester Cityben folytathatja pályafutását. Omar Berrada operatív vezérigazgató szerint klubjuknak megvan az anyagi ereje ahhoz, hogy jövőre megszerezzék az argentin csatárt.

„Jó lenne, ha tényleg idejönne, de ha nem, akkor is van elég jó játékosunk, akikkel szívesen futballozok együtt” – vélekedett De Bruyne.

Legfrissebb hírek

James Milner a rekordot jelentő 24. idényére készül a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.06.14. 21:31

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

„Kevin király megérkezett!” – a Napoli bejelentette De Bruyne szerződtetését

Olasz labdarúgás
2025.06.12. 17:03

Az európai futballpiac 38 milliárd eurót generált a 2023–2024-es idényben

Minden más foci
2025.06.12. 09:25

Veszélyben volna Szoboszlai helye a kezdőben? Így illeszkedhet be Florian Wirtz a Liverpool játékrendszerébe

Angol labdarúgás
2025.06.11. 20:45

A Manchester City bejelentette Reijnders érkezését – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.11. 10:32

Közel a bejelentés! Wirtz mindenben megegyezett a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.11. 08:08

A Manchester City szerződtette Rayan Cherkit – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.10. 20:12
Ezek is érdekelhetik